Főoldal» Cikkek» Tükörkép» Önismeret

Labirintusban: közelebb önmagadhoz
A Labirintus valaha beavató, illetve rituális eszköz volt, ma főleg gyógyító és önismereti célokra használják, de mediációs (konfliktuskezelés) folyamatokban is szerepet kap. A labirintus ma a köztudatban keveredik az útvesztő fogalmával, de a beavató labirintus nem tartalmaz elágazásokat, útvesztőket, egy út vezet a középpontjáig és ugyanaz az út vezet ki belőle. Ez a hármasság a fő jellemzője: a befelé vezető út, a középpont, és a kifelé vezető út.
 
Az ősi labirintus a krétainak nevezett hétkörös labirintus, melyben az út egész köröket rajzol le. Ennek különböző formái a világ minden táján fellelhetőek. Számtalan labirintusforma létezik a körök számától, az alapformától, a fordulók kialakításától függően. Az ókori Rómában a négyszög alakú alaprajz volt a jellemző és egy-egy negyed részt járt be az út, mielőtt tovább haladt volna. A középkor fejlesztése a 11 körös labirintus, amit a fordulók összetettebb ritmusa jellemez. Speciális labirintus a spirál (ennek altípusa a kettős spirál, ahol másik út vezet kifelé), amely csak egy irányba kanyarodik, ellentétben a többi labirintussal, melyekben a jobbra és a balra kanyarodások követik egymást meghatározott ritmusban. Újkori fejlesztés még a megbékélés labirintus és az istennő labirintus.

A labirintus fordulatos útjának bejárása mély átalakulást eredményez, valódi belső felismeréseket hoz és ráadásnak a változáshoz energiát szabadít fel. Önmagunk megértésében, elfogadásban, belső mozgató rugóink megtalálásában támogat és elindít a belső felszabadulás útján, önbizalommal tölt fel. Új perspektívák nyílnak, a lehetőségek kiszélesednek. Tudatosítja az ember lelke mélyén megbújó impulzusokat, azt, ami valódi, ami igaz, amire tényleg vágyik a lélek és túl van a társadalmi, szülői hatásokból felénk áramló elvárásokból születő megfelelési görcsökön. „A saját világodba lépsz át egy rád erőltetett világból.” Más ember jön ki a labirintusból, mint aki belépett oda.

A labirintus segít minket kapcsolatba kerülni saját lényünkkel, egy ilyen objektum erőtér szerkezet, a középpontja egy erőközpont, a bejáró önnön lénye részein végighaladva önmaga középpontjába jut el. Az ösvény szélessége, a fordulók sajátos ritmusa, a labirintus szerkezetében rejlő szimbolika és ezek szinergiája segíti a két agyfélteke összehangolódását, tudatunk tér- és idő érzékelése megváltozik. A labirintusjáró az élet helyzetét új fényben látja, nagyobb összefüggésekben ismeri fel, az intuitív logika eszközével tud rátekinteni a belsejében zajló folyamatokra, késztetésekre.
A felsorolt labirintusfajták mindegyike alkalmas lehet a személyiséggel való munkára, ma talán leggyakrabban a hétkörös krétai labirintussal találkozunk ezen a területen. Szimbolikája egyetemes, a hétségre épül – 7 csakra, 7 szín, 7 hang, 7 nap, 7 bűn, 7 agyüreg, a sárkány 7 feje stb. A középkori labirintus a keresztény szimbolikával (és így energetikával) fűzi össze a labirintus ősi erőterét. Az istennő labirintus a női princípium mélyre ható megélését szolgálja. A megbékélés labirintus speciálisan két fővel működik és egymás útjának bejárása révén a másik megértésén, elfogadásán keresztül mélyíti az önismeretet, végső soron saját elutasított részeinkkel békéltet össze minket.

Labirintussal ma Magyarországon, ismereteim szerint, szabadtéren a pannonhalmi apátság arborétumában találkozhatunk, ahol egy 7 körös krétai labirintust vár minket. 11 körös középkori labirintus Únyban az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának konferenciahelyén működik. Ideiglenes labirintus Zsámbékon nőtt kukoricából, mely az űrből is jól látható volt, kialakítása közösségépítő szerepet játszott. A labirintus képe tudatunkban magas sövényfallal jelenik meg, s bár a kukorica 4 méter magasra nőtt, a beavató labirintusok esetében egy aszfaltra rajzolt forma tökéletesen hozza szerepét. Az út a lényeg és nem a takarás.


Szalay Csaba
Coach & labirintus coach
Kategória: Önismeret| Hozzáadta:: Hodildi(2012-09-02) W
Megtekintések száma: 189 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2019