Főoldal» Cikkek» Tükörkép» Félénkség-Bizonytalanság

Félénk, szégyenlős vagy?
A félénkség a bizonytalanság jele. Akkor fordul elő, ha idegenek között kell lennünk, beszélnünk kell velük. Az állatok viselkedését figyelve ez inkább csak arra korlátozódik, hogy a vadon élő állatok, ha tehetik, kerülik az ember közelségét.
 
A félénkség számunkra leginkább még ismeretlen szituációkban fordul elő. Miután mi emberek hajlamosak vagyunk kerülni az olyan helyzeteket, ahol ügyetlennek, tehetetlennek, döntésképtelennek látszunk, az ilyen szituációk továbbra is ismeretlenek, megtapasztalatlanok maradnak, megmarad hát a szégyenlősség is. Szerencsére az idő néha a segítségünkre siet, és a „korral” félénkségünk egy része magától elmúlik, az idegenek társaságában csendes, meglapuló kisgyerekből gyakran lesz a társaságot megszokó, sőt kedvelő felnőtt
 
A félénkség kulcsa

A félénkség kulcsa az lehet, hogy nem tudjuk még elképzelni sem magunkban, hogy bizonyos közösségi helyzetekben hogyan is kellene viselkednünk, mit kellene mondanunk. Ez a „nem-tudás” szinte megbénítja az embert. Az állandóan szégyenlős emberből hiányoznak az olyan viselkedési formák, amelyek alapján másokkal találkozva mosolyogni tudna, felvenne egy könnyed tartást, a raktáron levő témákból ki tudna választani egy oda illő semlegest, amiről aztán beszélgethetne, és persze, a szemébe merne nézni beszélgetőtársának. Ezek a dolgok egy hétköznapi, ilyen problémákkal nem küzdő embernek simán - zökkenőmentesen - mennek.


A szégyenlősség senkinél sem egyforma mértékű minden helyzetben
Például egy színész a színpadon meglehet, hogy bátor és hangos, csak otthon, vagy az interjúk során csendesebb az elvártnál. És a környezet sem mindegy, elfogadó baráti társaságban sokkal kevesebb problémánk van a kapcsolatteremtéssel.

A szégyenlős, félénk emberek erre a tulajdonságukra rendszerint hibaként tekintenek. Hiányosságként, és az olyan kultúrákban, mint a miénk is, ahol a bátrak és az erőszakosak, a vezető típusúak az eszményképek, nincs is könnyű dolguk. Pedig az, aki szégyenlősnek tűnik, rendszerint jó és figyelmes hallgatóság, és válaszadás előtt el is gondolkozik a helyes megoldáson. Meg aztán, ne felejtsük, hogy a vakmerő bátorságnak is meg vannak az árnyoldalai, a hirtelen és megfontolatlan reakciók, a helyzetnek nem megfelelő viselkedés például.


Mi az oka a szégyenlősségnek?

A szégyenlősség eredeti oka változó lehet, még az is előfordulhat, hogy részben örökletes. De biztos, hogy az a környezet, amiben felnőttünk, nagy hatással van arra, milyenek is leszünk. A félénkség eredete lehet, ha az ember már került olyan helyzetbe, amire rémülettel, ijedtséggel reagált, annak minden fizikai tünetével együtt. De vannak esetek, amikor a félénkség alakul ki elsőnek, és e miatt reagálunk ijedtséggel szituációkra.
A félénkség nem egyenlő a társaságtól való félelemmel, amikor az emberekkel való lehetséges bármilyen kapcsolatra félelemmel, aggodalommal, rossz érzéssel gondolunk már előre is. Viszont, a külső szemlélő félénkségünket gyakran gondolhatja akár agresszivitásnak, erőszakosságnak, vagy akár befelé fordultságnak a részünkről, pedig csak a számunkra kényelmetlennek tűnő helyzeteket szeretnénk elkerülni.



A félénkség nem igazi befelé fordultság

A valódi introvertált ember azért kerüli a társasági eseményeket, helyzeteket, mert nem látja semmi értelmüket, nincs belőlük semmi haszna, sőt a rengeteg pluszérzékelést, a zajt, a forgatagot túl soknak találja. A félénkek pedig egyszerűen csak tartanak az ilyen helyzetektől, és megpróbálják elkerülni.


Ha neked akad dolgod félénk emberrel

Segíts neki, hogy ne legyen annyira ideges. Ha félénksége miatt csúfolod, megjegyzéseket teszel rá, vagy ugratod, csak megnehezíted a helyzetét. Próbálj meg minél több időt eltölteni vele, hogy megszokjon, és meglátod, ha megismer, egyre kevésbé lesz szégyenlős. Elmesélheted neki, veled is előfordult már, hogy félénknek érezted magad, hogy volt, hogy meg se tudtál szólalni. Jó, ha tudja, mindenkivel megesik ilyen, senki sem kivétel.




 
Kategória: Félénkség-Bizonytalanság| Hozzáadta:: Hodildi(2012-10-22) W
Megtekintések száma: 674 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2024