Íme a közismert mondás az elvárásokkal kapcsolatban: „Amit magadtól elvársz, csupán annyit várhatsz másoktól” Valóban elvárhatjuk azt a másik féltől, amit saját magunktól elvárunk? A tapasztalataim azt mutatják, hogy a válasz felemás.

 

Csak akkor várhatok el a másik embertől joggal dolgokat, ha: én is megteszem azokat a dolgokat, amelyeket a másiktól kérek kimondom egyértelműen azokat a dolgokat, amelyeket elvárok a másiktól és nem várok arra, hogy ő azt kitalálja (mivel nem gondolatolvasó) a másik fél korábban ígéretet tett és vállalta a végrehajtásukat Elvárásaink embertársainkkal szemben csak akkor lehetnek, ha a fenti 3 tényező maradéktalanul teljesül. Előfordul azonban, hogy még így sem teljesülnek. Akkor mégis hol a probléma?

 

Mivel a mi elvárásainkról, gondolatainkról van szó, ezért bennünk. Amikor cselekedeteink hátterében elvárások vannak, akkor beleéljük magunkat olyan szituációs forgatókönyvekbe, amelyekben környezetünk az általunk elképzelt módon fog viselkedni, öltözködni, megszólalni stb. A környezetünkben azonban nagyon kevés ember van, aki arra vár, hogy a kívánságainkat lesse, vagy kitalálja a gondolatainkat. Amikor a valós élet forgatókönyvei eltérnek az általunk megálmodottól, akkor jön a józanodás időszaka. Ez minden ember esetében mást jelent. Lehet kiábrándulás, sértődöttség, önsajnálat, mások hibáztatása és kritizálása, de lehet a tudatosság következő lépcsője is.

 

Fontos, hogy tetteink hátterében saját értékrendünk és ne rejtett elvárások szerepeljenek. Magyarul: ne azzal az elvárással segítsek a szomszédnak, hogy legközelebb majd ő segít. Lehet, hogy ezt a segítséget nem tőle kapom majd meg, hanem valaki mástól. Véleményem szerint, aki az elvárásai mentén építi fel saját világát, az sokat fog csalódni. Mindig fájdalmas lesz érzékelni a különbséget a valós és az elképzelt dolgok között. A józanodást érdemes arra használni, hogy félretegyük az illúzióinkat és reálisabban lássuk a világot.