Háttérbe szorítják magukat azok az önértékelési problémákkal küzdő emberek, akik mindig másokat helyeznek maguk elé.

Minden embernek van saját énképe, terve. Milyen személy akar lenni, milyen munkát akar, milyen házban akar élni, családot akar alapítani. A többség ki is tart ezek mellett. Ha félúton változtat, az is az ő saját döntése, és csak egészséges szintű alkalmazkodás.
Sajnos azonban vannak olyan személyek, akik képesek teljesen feladni saját álmaikat, céljukat, személyiségüket, és csak mások kívánságait lesik, vagy akár meg is próbálják kitalálni, hogy mit akarhatnak tőlük. Ezt az állapotot nevezi a pszichológia megfelelési kényszernek.

Az ebben szenvedő személyeknek már gyerekkoruk óta alacsony az önbecsülésük, ami a szüleikhez kötődő viszonyból fakad. Már nagyon fiatalkorban is próbál az ember megfelelni a szülei elvárásainak, legyen az akár irreális. Az önmagukat feladó felnőttek azok, akik gyerekként hiába akartak táncolni, a szüleik zongoraórát erőltettek rájuk, vagy közgazdászok akartak lenni, de a szülők orvosnak szánták. Egy idő után az ilyen gyerekek feladják a küzdelmet, és csak azért harcolnak, hogy a szülők szeressék, megdicsérjék.

Felnőttkorban ennek meg is lesz a böjtje. Az alacsony önbecsülésben szenvedőknél könnyen kialakul a megfelelési kényszer, ami komoly mentális betegségekhez is vezethet, például skizofréniához, üldözési mániához.

Ha valaki észreveszi magán, hogy megfelelési kényszerben szenved, az önmagától csak annyit tehet ennek leküzdésének érdekében, hogy nem kerüli tovább a konfliktusokat, hanem bátran bele megy egy-egy vitában, és kiáll önmagáért, vagy nem tesz meg mindent, amit kérnek tőle. A legjobb megoldás mégis az, ha felkeres egy pszichológust, mert ő biztos, hogy tud segíteni a problémán.

Szerző:Annamária