Azért írok a megfelelési kényszerről, mert napjainkban szerintem az állandó öngyilkos rohanás mögött ilyen jellegű lelki problémák állhatnak. Valószínűleg sokkal nyugodtabbak tudnák lenni, ha nem suttognák a fejünkben azt a mumusok, hogy: "csak akkor vagy értékes, ha halálra hajtod magadat”, stb. stb.
Ezen lelki probléma legmélyebb gyökere az alapvető biztonságérzet hiánya. Lehet például konkrétan az, ha valaki nem kívánt gyerek. És ez nem is muszáj, hogy ki legyen mondva a szülők részéről. Lehet, hogy csak tudat alatt hat, mert a szülők azt hiszik, akarták a gyereket, de valójában csak a családi-társadalmi elvárások, a "divat” miatt született meg. Ezt követően pedig nem tudtak vele mit kezdeni. És ez még nem is probléma, ha nem tudtak. A baj ott kezdődik, ha nem is akartak.
Mert akkor az ilyen gyerekkel a szülők többnyire tudat alatt éreztetik, hogy nyűg a nyakukon, púp a hátukon. Tisztelet a kivételnek.
Mit tesz erre a gyerek?
Mivel érzi, hogy égető szüksége van a szüleire, hiszen egyedül ők képesek kielégíteni azokat a szükségleteit, amelyek a felnőtté váláshoz kellenek, megpróbálja "kivívni” a szeretetüket. Mindig a kedvükre tesz, próbálja kitalálni, mit tenné őket boldoggá. A szülők viszont, mivel ettől nem fog megváltozni a gyerek nem kívánt jellege, továbbra sem tolerálják a gyerek reményteljes próbálkozásait.
A folytonos kudarcélmény mellett az örök próbálkozás és megfelelés annyira belefonódik gyerek a személyiségébe, hogy már nem tud meglenni nélküle. Megfelelési kényszerré alakul át. Annak a reményében, hogy "ha megfelelek másoknak, majd szeretni fognak”.
A kiút belőle igen fájdalmas. De megéri!
Az első a felismerés, hogy egyes embereknek, még ha belelilulunk is, akkor sem leszünk kedvesek. Viszont vigasztalhat a tudat, hogy nem a kényszeres emberrel van a probléma, hanem a szülőkkel. A feladat: hogy abba tudjuk hagyni az örökös szélmalomharcot, tisztába kell jönni önmagunkkal. Tudni, hogy a Teremtő egyedi alkotásai vagyunk, bármi történjék is, minden alapvető jogunk és kötelességünk megvan, ami bárki másnak. Valamint a gyógyulásban célszerű támogató kört találni: olyan társakat, akik akkor is szeretnek, ha nem teszünk folyton a kedvükre. Ha néha lazítunk egy kicsit.
