Szendi Gábor: Féltékenység - Féltékenység - Érzelmek hullámhosszán - Cikkek katalógusa

Van egy kutyusunk, Fáni és van egy cicusunk, Pacni. Nagyon szeretik egymást, éjszakánként közös matracon alszanak. Ha azonban Pacni cica dörgölődzni kezd, és megsimogatom, Fáni egyből ott terem, és akkor őt kell simogatni. Ez a jelenet nap-mint-nap lejátszódik, és mindig arról győz meg, hogy abszolút igaza lehet az evolúciós pszichológiának, amikor a féltékenységet is evolúciósan hasznos tulajdonságnak tekinti. A féltékenységnek több formáját ismerjük, de mindegyik visszavezethető az erőforrásokért, vagy szaporodási haszonért folyó versengésre. A testvérféltékenység, amely oly sok veszekedést, majd gyűlölködést szül, harc a szülői szeretetért, a családban betöltött kiváltságosabb pozícióért. Nem is kell visszamenni az ősidőkbe, ha meg akarjuk érteni, hiszen kedvenc gyereknek lenni bizony előnyökkel jár, még ha a szülők nem is akarják ezt mindig tudomásul venni. Az emberiség fejlődésének archaikus korában kedvencnek lenni esetleg a túlélést jelentette. Akkoriban a verseny azért folyt, ki kap előbb és többet enni.
A szerelmi féltékenység a másik gyakori típusa ennek az olykor ősi zárványnak tekintett, meg nem értett érzelemnek. Bár ugyanazt a szót használjuk rá, a férfi és a női féltékenység alapvetően más természetű.
Féltékenység és szaporodás
Az evolúciós pszichológiai írások mindig annak taglalásával kezdődnek, hogy az élet lényege a reprodukció, génjeink átörökítése. Ez ellen bárki szót emelhet, és lemondhat arról, hogy sikeresen szaporodjon, vagyis, hogy életképes és majdan sikeresen szaporodó utódokat neveljen fel. Csakhogy ezzel nem megcáfolja, hanem igazolja az elméletet, mert a következő generációban azoknak a génjei már nem lesznek jelen - vagyis kiszelektálódtak-, akik önként, vagy kényszerítő körülmények hatására lemondtak a szaporodásról. A következő lecke annak megértése, hogy, bár az emberi faj nem teljesen monogám, de a házasság, mint szociális intézmény gyakorlatilag minden emberi társadalomban létezik. Ennek oka az, hogy embergyerek rendkívül életképtelennek születik, és igen sokára éri el a szaporodóképes felnőtt kort. Már az állatvilágban is, főként a madaraknál és emlősöknél megfigyelhető, hogy sok fajban a hím komoly energiákat fektet be az utódnevelésbe, táplálékszerzésbe, utódvédelembe. A szelekciós nyomás fejlesztette ki az utód együttnevelésére való hajlamot, mert azok a hímek, akikben nem volt meg a készség erre, azoknak utódai valószínűbben pusztultak el.
Embernél ez a készég igen erős, az apaság intézményét az emberi faj "fejlesztette" ki. Persze minden evolúciós előny megszerzése jár némi kockázattal. A féltékenység valójában egy kockázatcsökkentő, előrehuzalozott stratégia, amely olykor - mai szemmel - kóros méreteket ölthet.
A férfi féltékenység
A férfi, ha lecövekel egy nő mellett, nevezzük ezt házasságnak, és közös gyermeket akar nevelni vele, többszörös kockázatnak teszi ki magát. Egyrészt lemond az elkötelezetlen szexszel járó lehetséges sok utód előnyéről. Amikor evolúciósan gondolkodunk, természetesen félre kell tennünk a morális megközelítést, amely ugyancsak evolúciósan kifejlődött társadalmi intézmény, s célja a "csalás" kivédése. Csalás alatt az evolucionisták az egyoldalú előnyszerzést gondolják. Csalás, megcsalás egymáshoz közelebb álló fogalmak, mintsem elsőre gondolnánk. A férfi egyik nagy kockázata ugyanis, hogy felesége megcsalja, mástól esik teherbe, és a férfi más génjeinek elterjesztéséért fog keményen munkálkodni. Azt gondolnánk, kivételes dolog ez. Nos a vizsgálatok alapján úgy becsülik, hogy a családban nevelt, édes gyermeknek tekintett utódok 20-30%-a valójában idegen férfitől származik, csak ezt az "apák" nem tudják. Ezért is alakult ki az a szokás, hogy az újszülöttben mindenki az apa vonásait kezdi keresni. A megcsalás a nő részéről csaló stratégia, melynek célja az, hogy egy jó génanyagú férfitől, a szeretőtől essen teherbe, de egy arra alkalmas férfival neveltesse fel gyermekét. A férfi féltékenység gyökere tehát nagy átlagot tekintve szexuális természetű. A férfi szexuálisan birtokolni akarja a nőt, agresszíven támadja esetleg a riválisokat, akik el akarják venni tőle a szaporodás lehetőségét. Mindez persze nagyon ősi és mély struktúra, lelkileg természetesen nem ilyen primitíven jelenik meg. Lehet tehát csodálatos verseket írni, dalokat énekelni, de a lényegen nem változtat. Jön Othello és megfojtja Desdemonát. A férfi féltékenység másik oka az, amiért kialakult a monogámia is: s ez a rejtett ovuláció, vagyis, hogy a nőknél nem tudni, mikor termékenyek. Ha ez nyilvánvaló volna, mint sok más állatfajnál, akkor a férfinek elég volna a termékenységi időszakokban "felügyelni" felesége kapcsolatait. Így azonban örökös gyanakvás az élete, hacsak nem tanul meg bízni a másikban. Vizsgálatok azt mutatják, hogy tudattalan mechanizmusok, pl. illatanyagok révén a férfiak bizonyos mértékben mégis csak érzékelik barátnőjük/feleségük termékeny időszakát, mert az ovuláció idején szokott csúcsára hágni az ellenőrzősdi. Érdekes még, és ez átköt minket a lélektanilag már kézenfekvőbb értelmezésekhez, hogy a csúnya, vagy önmagukkal elégedetlen, önmagukban bizonytalan férfiak általában hajlamosabbak a féltékenységre. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a kevésbé vonzó és kevésbé domináns hímek valószínűbben szorulnak ki a szaporodásból, több a riválisuk, és több a félni valójuk, hogy akad majd náluk jobb.
A női féltékenység
A közös gyermek vállalással természetesen a nő is kockáztat, mégpedig azt, hogy a férfi idővel elhagyja. A férfit a nőhöz számos dolog köti, így a szex és az ennek talaján kialakuló érzelmi kötődés. Ennek kézenfekvő bizonyítéka, hogy mind férfiben, mind nőben, orgazmuskor oxytocin szabadul fel, melynek közvetlen biológiai hatása a szoros érzelmi kötődés kialakulása. Ami viszont összekötheti a párt, az szét is választhatja őket. Az evolucionisták szerint az embernek azon tulajdonsága, hogy egész évben kívánja a szexet, azért alakult ki, hogy tartós párok alakulhassanak ki. Az oxytocin azonban "közbeszólhat", és a kezdetben csak szexuális kielégülést nyújtó szeretőbe bele is lehet szeretni.
Érdekes megfigyelni, hogy majd minden társadalomban a férfiak szexuális hűtlenségét lazábban ítélik meg, mint a nőét. Ez nem csupán a férfiuralom miatt van, hanem mert mások a kockázatok. A nő azzal még nem feltétlen veszíti el partnerét, ha az szexuálisan félrelép. Az igazi veszély akkor áll elő, ha a férfi érzelmileg köteleződik el egy másik nő iránt. A férfi tipikus kérdése megcsalatás esetén: "és lefeküdtél vele?". A nő tipikus kérdése: "és szereted?". Ha egy férfiról kiderül, hogy félrelépett, a nő még lát reményt, ha a férfi azt állítja, csak érzelem nélküli kapcsolat volt. Ha viszont egy nő idegen férfival feküdt le, azt a férfi "megbecstelenítésnek" "bemocskolódásnak" éli meg, és gyakran már nincs visszaút.
A nő tehát alapvetően a férfi elköteleződését félti, arra érzékeny, mert az utód felnevelését ez veszélyezteti.
Baj-e a féltékenység?
Az eddigiek fényében a féltékenység szükséges dolog, az elköteleződés, a kötődés és a biztos apaság védelmében alakult ki. A féltékenységet csalási detektorok szolgálják, melyek vészcsengőként szólalnak meg bizonyos gyanús konstellációk esetén. Férj túlórázik, majd feltűnően vidáman érkezik meg késő este. Feleség szokatlan időben kikapcsolja telefonját. Idegen szagok, hajszálak, szokatlan nézetek, új ételek kedvelése, stb. Mindez logikusan még semmit nem jelentene, de az agy mélyebb rétegei különös jelentőséget tulajdonítanak az ilyen jeleknek, és megjelenik a féltékenység.
A normál szintű féltékenység kiélezett "veszélyhelyzetekben" a ragaszkodás megjelenése, vagy annak az átélése, mennyire szép, kívánatos, vonzó a másik.
A kóros féltékenység akkor jelenik meg, ha a körülmények, a másik viselkedése, személyisége, előtörténete, a kapcsolatban való elköteleződése nem indokolja a rá irányuló féltékenységet. A kóros szerelmi féltékenység kívülálló számára, vagy annak a szemében, akire vonatkozik, irracionális és érthetetlen. A féltékenységnek sok oka lehet, egyrészt azok a személyek, akik korábbi életükben vesztségeket, megcsalatásokat éltek át, nyílván hajlamosabbak lesznek a féltékenységre. Nem feltétlen felnőttkori szerelmi csalódásokra kell gondolni. A felnőttkori csalódások éppen a gyermekkori elhanyagoltság, becsapottság és szeretetlenség fényében értelmeződnek traumaként. Féltékenység jelenhet meg paranoid kórképek formájában is, ekkor igen súlyos és befolyásolhatatlan állapotokról van szó, ekkor a féltékenység, ill. a megcsalatási fantáziák téveseszmék formáját öltik. Minél súlyosabb és erősebb a féltékenység, annál veszélyesebb, mert a féltékeny ember nem győzhető meg, hiszen belsőleg, öngerjesztő módon, nem pedig külső jelekre alakul ki benne a féltékenység, és a bizonyosság érzése, hogy őt most megcsalták, elhagyták.
A féltékenység (le)kezelése
A súlyos féltékenységi téveseszmék esetén legjobb szakember segítségét kérni. Ez az út persze csak akkor járható, ha a féltékeny fél részéről van betegségbelátás. Ha nincs, valószínűleg a legjobb kilépni a romboló kapcsolatból, amely agresszióhoz, s ritkán még gyilkossághoz is vezethet.
De remélve, hogy nem ilyen súlyos esettel állunk szemben, hanem befolyásolhatóbb és változtathatóbb érzésekkel, a következőt kell megértenünk.
A féltékenység egy intenzív szorongás a másik elvesztésének vélt veszélye miatt. A féltékeny ember ezért állandóan kérdezgeti, faggatja, megesketi partnerét, ellenőrzi sms-eit, lehallgatja telefonját, elolvassa e-mailjeit, váratlan ellenőrző látogatásokat tesz, stb. Minden egyes ilyen ellenőrző akció, vallatás rövid ideig megnyugvást hozhat, ilyenkor csökken a szorongás. Mivel a szorongáscsökkenés erős jutalmazó hatással bír, ezért a féltékeny személy mintegy rátanul arra, hogyan tudja csökkenteni szorongását, ezért újra és újra, egyre intenzívebben fog faggatni, kérdezősködni, ellenőrizni.
A féltékenység tárgya, vagyis az "áldozat" akarva-akaratlan újra és újra megerősíti-megjutalmazza féltékeny párja viselkedését azáltal, hogy felel a kérdésekre, beszámol, hol járt, mit csinált, kivel találkozott, s ezzel hozzájárul mindig párja szorongásának csökkentéséhez.
A megoldás az, ami rövidtávon rossznak tűnik, de hosszú távon beválhat. A deszenzitizálás lényege, hogy megakadályozzuk a szorongáscsökkentés patológiás módját, pl. ez esetben az információnyújtást, s ezáltal arra kényszerítjük a féltékeny felet, hogy önmaga érje el, saját gondolati tevékenységével, hogy lecsökkenjen szorongása. Amikor megjelenik a szorongás, kézenfekvő dolog számára, hogy úgy nyugodjon meg, hogy megtudja kérdezgetés, nyomozás által, hogy jelen helyzetben gyanúi alaptalanok. Ha ezt megakadályozzuk, akkor arra kényszerítjük, hogy önmaga találjon szorongáscsökkentő gondolatokat: pl. "már megint ezt csinálom, pedig tudom, hogy ő szeret és megbízhatok benne". Még több sikerrel kecseget a féltékenység "házi" kezelése, ha a féltékeny fél is benne van ebben, és vágyik arra, hogy megszabaduljon féltékenységétől. Akinek van ehhez vénája, az úgy is "kezelheti" féltékeny partnerét, hogy kérdéseire, faggatódzásaira eltúlzott válaszokat ad, melyek viccesek, abszurdak. Fontos azonban, hogy ez ne gúny legyen, ha inkább együttérző értetlenség.
A féltékenység kezelése természetesen csak akkor vezethet sikerre, ha valóban semmi alapja, s valóban csak a féltékeny fél fejében születik. Egy evolúciós pszichológus írja, hogy egy családterapeuta mesélte neki: rendelőjében sokszor jelentek meg párok, akikből az egyik kórosnak nevezett féltékenységet mutatott a másik iránt. A kezelés után a terapeuta 1-1 évvel később érdeklődött pácienseinél hogylétük felől, és gyakorta tapasztalta, hogy a telefonhívás időpontjában a férj vagy az asszony már azzal a személlyel élt együtt, akivel annak idején "ártatlanul" meggyanúsították.