Amikor a féltékenységről esik szó, a legtöbb ember arra gondol, hogy a nő féltékeny egy másik nőre, a férfi egy másik férfira. Pedig a féltékenység tágabb fogalom ennél. Az ember bárkire lehet féltékeny. Barátra, barátnőre, a szülőkre, a gyerekre. Sőt még a munkára is.
A féltékenység alapja mindig a vélt vagy valódi tulajdon elvesztésétől való félelem. Ő az enyém, mondja a féltékeny ember, és nem adok belőle. A birtoklásban azonban mindig van valami szorongás, az elvesztéstől való félelem. Örök aggodalom, hogy a másik jobb, okosabb, szórakoztatóbb, gazdagabb, és elveszi azt, ami az enyém. Benne van az előre feltételezett vereség, a kisebbrendűségtől való félelem. S ez mérgezi a kapcsolatokat.


– A féltékenység bizonyos fokig természetes érzés – mondja Kunsági Andrea pszichológus. – Ha azonban megmérgezi a kapcsolatot, tönkreteszi a hétköznapokat, befészkeli magát minden gondolatba, akkor már kórosnak mondható. Hátterében önértékelési zavarok állnak a leggyakrabban. Illetve az, hogy a kapcsolatban nem elégül ki kötődési igényünk. Van persze olyan is, hogy valaki folyamatosan, minden emberi kapcsolatában ettől szenved, annak érdemes segítséget igénybe vennie. Előfordulhat, hogy a féltékenység hátterében kommunikációs probléma áll. Nem mondják ki, hogy a felek mit várnak egymástól. Nem világosak a kapcsolaton belüli játékszabályok, és a bizonytalanság féltékenység formájában jelenik meg. Egy egészséges kapcsolatban természetes, hogy az asszony barátnőjével beszél meg egy csomó női dolgot, társa pedig a haverjaival jár sörözni vagy meccset nézni. Egy egészséges kapcsolatban magától értetődik, hogy a nő édesanyját hívja fel, ha a gyerekének fáj a hasa, vagy meg akarja kérdezni, hogyan kell megoldani az anyjának feltehetően napi rutint jelentő gondokat. Egy jó kapcsolatba még az is belefér, hogy a férfi, mondjuk, elmenjen a barátaival síelni, ha felesége utálja a telet. Egy féltékenységre épülő kapcsolatban azonban minden külső kapcsolat félelmet kelt. Mert én nem vagyok elég jó neki, gondolja a féltékeny ember, és kombinálni, vádaskodni, hitetlenkedni kezd. S ezzel végül elérheti, hogy a rossz kapcsolatból menekülő társa valóban máshol keres vigasztalást.

Az alaptalan, már-már beteges gyanakvás mögött mindig önértékelési zavar áll. Ha az egyik fél tudat alatt nem hiszi, hogy elég jó tud lenni a másiknak, hogy mindent meg tud adni neki, amire szüksége van, akkor szüntelen retteg, hogy elveszti. Csakhogy akit állandó rabságban tartanak, az törvényszerű, hogy menekül.