Mondjuk ha fülig szerelmesek vagyunk, és nem tudunk szabadulni ettől az érzéstől? Még akkor sem, ha a józan eszünkkel tudjuk, semmi értelme.

Az önzőség és az őszinte párkapcsolat nem fér meg egymással. Gondoljuk addig, amíg egyszer bele nem csöppenünk egy ilyen szituációba. Ahogy az egyik haverom, Bence sem kívánt soha magának önző barátnőt, egyszer mégis kifogott egyet, méghozzá a legrosszabb fajtából.

Az említett lány csak magával volt elfoglalva, soha nem érdekelte, mi van másokkal, és lelketlenül átgázolt azok érzésein és sérelmein. Egyke volt, a szülei pedig eléggé elkényeztették, de csak anyagi értelemben, érzelmileg pont hogy sokkal kevesebbet foglalkoztak vele. Így szép lassan kialakult benne, hogy neki minden „jár”, és az érzésekkel nem kell törődnie.

Így volt ez a fiúk terén is. Hosszú elvárás-listával rendelkezett arról, hogy mi mindenre van szüksége egy pasitól, de persze ez sosem volt kölcsönös. Bence fejét már az elején alaposan elcsavarta „cicababa” stílusával, a fiú pedig rajongott érte, annak rendje és módja szerint be is hódolt a szeszélyeinek. Erején felül drága ajándékokkal lepte meg, tízezreket költött egy-egy hétvégi buliban rá, és elhanyagolta a régi barátait, így többek közt engem is.

De nem tartott sokáig ez az álomvilág: míg a lány folyton csak magával volt elfoglalva, és soha nem érdekelte, hogy egy-egy követelésével mennyi nehézséget okoz a barátjának, addig a fiú váratlanul leleplezte, hogy egy másik fiúval is viszonyt folytat. Az álom véget ért, Bence felébredt, remélhetőleg örökre.

Az önzés, más néven egoizmus a beképzeltség, hiúság, önhittség gyűjtőfogalma. Egy bizonyos szintű egészséges önzés mindannyiunkban van, hiszen ez szükséges is a túléléshez, de amikor túlcsordul, és elveszti a környezete iránti empátiáját valaki, akkor az már beteges is lehet. Ebben az esetben az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja.

Az egoista, jobban mondva az önző embert csak önmaga érdekli, mindent magának akar, adni nem szeret, de kapni annál jobban. Őt nem érdekli mások szükséglete, nem tiszteli mások méltóságát.

Furcsa módon az egoista igazából gyűlöli önmagát, boldogtalan, hiszen pont ő maga torlaszolta el azt az utat, melyen szeretet érkezhetne hozzá. De ez egy védekezés is lehet a részéről, ha nem tud mit kezdeni az érzelmekkel és a szeretettel. Úgy gondolja, az önzés által bármikor elveheti és visszaadhatja mások függetlenségét, de eközben nem kell bajlódnia a szerelmi szálakkal.

A pozitív értelemben vett egoista emberek legfőbb jellemző vonása éppen az, hogy szeretik, elfogadják önmagukat. Sőt, számukra kiemelten fontos ez a fajta szeretet és az önbecsülés, ez a kiinduló alapja társas kapcsolataiknak. Azt vallják, hogyha másokat szeretünk, magunkat is ugyanúgy kell szeretnünk, és fordítva.

Ez lenne az ideális valóban, de a szerelem kémiáját nagyon nehéz józan ésszel felülbírálni. Csak abban bízhatunk, hogy a régi jóbarátok ilyenkor sem tűnnek el, és visszahozzák az eltévelyedett illetőt a földre: meddig engedjen teret párja önzésének.