"Az, aki még életében áhítozza a népszerűséget, sose bölcselkedjék. Minek olyasmiről írni, ami másoknak kellemetlenséget okoz?” (Vaszary Gábor: Kislány a láthatáron)
Igaz. És így most rögtön ki is derül majd, hogy ezzel a bejegyzéssel nem a népszerűség a célom.:-)

Többször feltűnt már az elmúlt években, hogy sajnos keverjük a szezont a fazonnal, úgyhogy tegyük ezt most rendbe: az elfogadás nem ugyanaz mint a megalkuvás? De nem ám! Ha felcseréljük a kettőt, az meg egyenesen önáltatás.
Ígérem, nem leszek hosszú, ám annál lényegretörőbb.
A megalkuvó ember nyugtalan és keserű. Mindig "zabszem van a fenekében” és mindenben kifogást talál maga körül. Semmi sem igazán jó. Ha probléma merül fel, akkor az probléma is marad. Szavajárása, hogy "én már elfogadtam a sorsomat” vagy hogy "így is jó, végülis lehetne rosszabb is”. A megalkuvó ember káoszban él, a szó minden értelmében. Szereti megmagyarázni akár a másik kérdése nélkül is, hogy neki igazából miért jó pont úgy, ahogy most van. A megalkuvó ember csupa ellentmondás: minden jó úgy, ahogy van, de igazából mindig, akár naponta valami mást akar, amivel javíthatna a jelenlegi helyzeten – de ezek mindig csak tervek maradnak. Megmagyarázza a terveit, aztán megmagyarázza a kudarcait. Nagy elhatározásokat hoz és nem tartja be azokat. A megalkuvó ember beteges és rosszul alszik.
Soha nem jó igazán, ami van, de tulajdonképpen mégis jó az úgy.
Az elfogadó ember nyugodt és magabiztos. Derűs és kiegyensúlyozott. Aki elfogadja az életet olyannak, amilyen, aki szeretettel viseli a rá kirótt nehézségeket, aki mosolyogva ébred. És ez nem függ a nehézségek súlyától. Lehet ő is fáradt, sőt, kimerült, de közben mindig hálás is és nem méltatlankodik. Nem szidja a másikat, nem szidja az életet. Szeretettel beszél arról is, aki a nehézségeket hozta az életébe. Nem akar türelmetlenül túl lenni a jelenlegi nehézségeken, hanem abból igyekszik a legjobbat kihozni, ami van. Vannak persze vágyai, tervei, sőt céljai, de ezeket a jelenlegi helyezéből kiindulva igyekszik megvalósítani, mintegy beleolvasztva a jövőjét a jelenbe. Ha tervez, annak a végére is jár, akár nehézségek árán is. És nem teszi függővé a mindennapi derűjét, boldogságát a vágyai meg(nem)valósulásától. Tudja, hogy azt kapja, amit kér és amit teremt magának.
Tudja, hogy sok esetben volna más választása is. De ő azt választja, ami van. És boldog vele.

 

 

 

 

Szerző:Mucsi Tina