Ki a fene érti a nőket?!
A férfiak számára az egyik örökre megoldatlan rejtély, hogy miért imádnak a nők órák hosszáig tocsogni saját és a másik pszichés rejtelmeiben. A „lelkizés” szótól kirázza őket a hideg, és nagyjából az a véleményük, hogy kevés haszontalanabb dolog van a világon – a női érzelem-boncolgató beszélgetéseknél pedig csak egy rosszabbat ismernek: ha párjuk velük akar lelkizni. Erre aztán nem is igen hajlandóak – elég, ha nőjük csak annyit mond: drágám, nem ülsz ide egy kicsit beszélgetni? – és máris hirtelen ezernyi dolguk akad, vissza kell szaladni a céghez az ottfelejtett iratért, szét kell válogatni a cd-gyűjteményt vagy kiderül az esti meccsről, hogy az évszázad mérkőzése.

Teljesen másképp gondolkodunk
Ez nem is csoda, hiszen a férfiak genetikailag alkalmatlanok a mélyenszántó pszichés kutakodásra. Nem csupán agyunk használatának technikai része különbözik, de a gondolkodás mechanizmusa is. A férfiak szintetizáló gondolkodásmódúak, ők az egészet tekintik, míg a nők analizálóak, vagyis az apró részleteket is végsőkig kivesézik. A nőknél minden dolog összefügg egy másikkal, hihetetlen gondolatszövevényeket hozva így létre, amely a másik nem számára leginkább érthetetlen káosznak tűnik. Egy másik nő viszont a legteljesebb mértékben képes követni az ide-oda utalásokat. Olyan ez körülbelül, mint egy honlap, amelyet egy férfi úgy lát, hogy észreveszi a design-t, a legfőbb tartalmat, a site célját, és erről határozott véleménye alakul ki. Ellenben egy nő a site-on lévő linkeket látogatja végig, egyik site-ról a másikra vándorol, onnan továbbviszik az ottani linkek, és így tovább. A férfi pedig minimum félőrültnek nézi a nőt, aki mondjuk egy banki oldalt meglátogatva vitaminokról, kulturális programokról és celebhírekről számol be.


Nem véletlenül kutakodunk a pszichében
Pedig csak arról van szó, hogy nem tudjuk a másik nem gondolkodási mechanizmusát felmérni és követni. A női lelkizés egyáltalán nem „úri kedvtelés”, hanem nagyon is fontos tevékenység, amelynek számtalan haszna és óriási jelentősége van. A női beszélgetésekben az folyik, amely az emberi élet egyik leglényegesebb feladata: önnön lelkünknek feltérképezése, önmagunk minél teljesebb megismerése és feltárt hiányosságaink javításán való munkálkodás. A „lelkizéssel” tulajdonképpen azt segítjük elő, hogy jobban működjön az életünk, hatékonyabban kezeljük kapcsolatainkat és körülményeinket. Nem is feltétlenül arra van szükségünk, hogy elmondva gondjainkat barátnőnknek, egy külső szempontot kaphassunk. Inkább önmagunknak szól ez: azzal, hogy elmeséljük problémánkat, saját magunk számára tisztázzuk azt, voltaképpen szembenézünk vele. A mesélés közben világossá válnak eddig rejtett összefüggések, konkretizálódik a probléma, és megtörténik az első lépés a megoldás felé.
Miért kell mindent kiteregetni?!
És itt jön a képbe a férfiak által „pletykálkodásnak” titulált női információ-megosztás. A pasik hideglelést kapnak attól, hogy miért kell mindent kitárgyalni, megmutogatni egymásnak a kapott sms-eket, felolvasni a szerelmes e-maileket, megosztani a szexuális élet részleteit. És még csak nem is tudnak mindent arról, hogy milyen „szennyesek kiteregetése” folyik egy-egy barátnős találkozón…. Ám ez a legkevésbé sem pletykálkodás – a nők egész egyszerűen tisztában vannak azzal, hogy a legerősebb kapcsolatok azok, amelyekben a másik életének minél több részletébe nyerünk betekintést. Barátnőnket nem ismernénk ennyire, ha nem tudnánk róla, hogy gátlásai vannak a szex terén, ha nem kísértük volna végig legutóbbi szerelmi történetének minden részletét. Márpedig a másikat legjobban ismerni annyit jelent, mint a szeretetet a legmélyebben átélni – és egy nő számára ez a legfontosabb.

Szemszög kérdése, hogy ki az okosabb
A nők tehát azért lelkiznek, mert nem tudnak nem lelkizni. A nők központi témája mindig is az érzelmek, a lélek és a személyiség kérdései lesznek. S hogy ez alacsonyabb rendű lenne a férfiak intellektuális vagy kevésbé intellektuális témáinál? Ne dőljünk be ennek, ne pironkodjunk amiatt, hogy mi kevésbé vagyunk „okosak”, hiszen mindig csak az ömlengés érdekel bennünket. Alapvető természetünk és szükségletünk a „vájkálás”, ami lelki fejlődésünk letéteményese. Az élet értelme pedig valahol itt keresendő: az érzelmekben, a kapcsolatokban, a lélek küzdelmeiben. Vállaljuk hát nyugodtan „pletykálkodási”, lélekbúvárkodási