A túlérzékeny (hiperszenzitív) embert úgy is jellemezhetnénk, mint aki allergiás az életre. Az ilyen személy (HSP) számára egy átlagos nap túlzottan megterhelő, fárasztó lehet. Még a legenyhébb hatások is, amelyek másokat meg sem érintenek, számára túl erősek lehetnek.
Minden olyan energia, amely kapcsolatban áll az érzékszervekkel (az érintéssel, a hangokkal, az illattal, a fénnyel stb.), túl gyorsan, túl mélyen hat a hiperszenzitív ember szervezetére. Ennek következtében az ilyen ember mentálisan zavart állapotba kerülhet, érzelmileg túlságosan feszült helyzetbe juthat, és ezzel együtt fizikai, testi értelemben is kényelmetlenül, kellemetlenül érezheti magát. A túlérzékenység gyakran együtt jár azzal, hogy az ilyen emberek magasabb szinten képesek tudatosítani dolgokat, és az intuíciójuk is fejlettebb. Empátiás képességük magas szintű, ami egyidejűleg előny és hátrány is lehet számukra. Minden ötödik ember ilyen? A kérdés szakértői, Jim és Amy Hallowes véleménye szerint a túlérzékeny emberek a teljes lakosság 15-20%-át teszik ki. Az ilyen személyeket gyakran ultraszenzitív vagy szuperszenzitív embereknek is hívják, környezetük esetleg túl ingerlékenynek vagy túlságosan könnyen felingerelhetőnek tartja őket. Az ilyen személyek idegrendszere különbözik az átlagtól. Sokkal érzékenyebbek a körülöttük található finom részletekre, ami persze előnyös és hátrányos is lehet számukra. Mivel a bejövő információt nagyon mély szinten dolgozzák fel, és mélyről is reagálnak rá, gyakran előfordul, hogy túlságosan a szívükre, lelkükre vesznek valamit, emiatt hátrányba kerülnek a kevésbé érzékeny emberekkel szemben. A hiperszenzivitás tulajdonképpen egyfajta örökletes jellemvonás vagy jellegzetesség. Erről is ír dr. Elaine Aron a könyvében, amely nagy siker volt Nyugaton. A mű címe szabad fordításban: A túlérzékeny személy: hogyan boldoguljunk abban a világban, amely valósággal eláraszt bennünket (The Highly Sensitive Person: How to Thrive When the World Overwhelms You). A kérdés egy másik avatott ismerője, Sylvia Brallier szerint kétélű kardként is jellemezhető az ilyen túlérzékeny emberek állapota. De honnan tudhatjuk, hogy közéjük tartozunk-e? A cikkünk végén található tesztre válaszolva kideríthetik ezt. Lássuk csak, milyen főbb jellemzői vannak a túlérzékeny embernek: Képes-e Ön megérezni azt, amit Ön körül mások éreznek? Érzékenyen fogadja-e a környezetéből jövő jelzéseket? Ha valakire ráteszi a kezét, akkor szinte azonnal tudja, hogy milyen módon segíthet az illetőnek? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszolt, akkor Ön valószínűleg empátiás tulajdonságokkal büszkélkedhet. Előnyök és hátrányok Akinek ilyen fejlett az empátiája, az egyszerre számíthat előnyökre és hátrányokra is. Egyfelől képessé válik arra, hogy pontosan megérezze, mit kell tennie azért, hogy a társaságában lévő másik személy jobban érezze magát. Másfelől könnyű abba a tévedésbe esnie, hogy mivel mások kedvét keresi, önmaga hátrányba kerülhet. Az érintettek ily módon mások igényeinek a kielégítését mindig előtérbe helyezik a sajátjaikkal szemben, tehát hátrányba kerülnek. Az ilyen ember könnyedén hozzáfér ugyan ahhoz az információhoz, amely a körülötte lévő emberekből szinte sugárzik feléje, ugyanakkor gyakran nehezen jön rá arra, hogy saját magának mire van szüksége. Egyes emberek szeretnék megtanulni, hogyan fejleszthetnék ki magukban ezeket az empátiás képességeket, mások viszont azt szeretnék elérni, hogy ennek a képességnek a jó oldalai megmaradjanak, miközben a belőle adódó nehézségekkel is képesek megbirkózni. A túlérzékeny ember igazi kaméleon lehet Az egyik elmélet szerint a legtöbb túlérzékeny ember azért fejlesztette ilyen magas szintre az empátiás képességeit, hogy biztonságban érezhesse magát a környező világban. Ha az ember tudja, mit éreznek a körülötte lévők, akkor azt is tudja, hogy miként alkalmazkodjon hozzájuk, hogyan változtasson a beszédstílusán és a mondanivalóján avégett, hogy megörvendeztesse a környezetét. Az ilyen ember úgy gondolja, hogy ha a környezetében élők biztonságban vannak, érzelmileg és testileg jobban érzik magukat, akkor ő maga is jobb helyzete kerülhet. Igazi kaméleon lehet tehát, aki képes könnyedén változtatni a hangján, a beszédstílusán, a testhelyzetén, és olyan viselkedésmódokat, taktikákat sajátíthat el és alkalmazhat, amelyekkel segíteni tudja a környező embereket abban, hogy jobban érezzék magukat. Ezzel azonban megint az a gond, hogy aki ennyire figyel a környezetére, ennyire próbál idomulni hozzá és mások kedvére tenni, az gyakran önmagát hozza hátrányba, saját magának okoz kárt. Az empátiás képességekkel megáldott emberek gyakran kerülő utakat választanak ahhoz, hogy önmagukkal is jót tegyenek. Ha valami olyasmit cselekednek vagy mondanak, ami valaki mást felmérgesít vagy elszomorít, akkor ezt kellemetlen, kényelmetlen fejleményként élik meg. Ezért inkább igyekeznek elkerülni az összeütközést, a konfrontációt másokkal, hogy kevésbé érezzék, vegyék át a megbántott emberek kellemetlen érzéseit. Az igazi nagy gyógyítók mind képesek az erős empátiára, rá tudnak hangolódni a hozzájuk fordulókra, hogy könnyebben feltérképezzék testi-lelki problémáikat és hatékonyabban tudjanak segíteni nekik. Van olyan gyógyító, aki csupán ráteszi a kezét a tőle segítséget kérő emberre, és ennek alapján szinte azonnal képes megérezni és megmondani, hogy mi megy végbe a másik ember szervezetében, annak mire van szüksége, hogyan segíthet neki. Másfelől a gyógyítással foglalkozóknak fokozottabban kell ügyelniük arra, hogy mivel hajlamuk van rá, ne vegyék át könnyen a másik ember érzelmi, lelki állapotát, ne azonosuljanak vele olyan mértékig, hogy azzal önmaguknak okozzanak kárt.
