Sokaknak probléma-megoldó szenvedélyük van: a házasságuk, feleségük, vagy a gyerekeik "megjavítása" válik az életük középpontjává.
Ezzel az a probléma, hogy a párkapcsolat (és bővebben a családi kapcsolatok is) olyan, mint egy hinta: minél többet lök rajta az egyik fél, annál kevésbé fogja lökni magát a másik. Például, ha az egyik partner mindig kiviszi a szemetet, akkor a másiknak ez egy idő után már eszébe sem fog jutni. Vagy ha az egyik fél szedi fel az összes játékot a gyerekek után minden egyes alkalommal, akkor partnere könnyen azt gondolhatja, hogy neki már nem is kell törődnie a szanaszét heverő játékokkal.
Néha a legjobb dolog, amit egy ilyen "probléma-megoldó" személy tehet, az az, hogy nem csinál egyáltalán semmit - így pedig alkalmat ad partnerének arra, hogy ő maga oldja meg a problémát.
Én is nagyon jól ismerem ezt a dolgot, hiszen én is egy ilyen "probléma-megoldó" személy vagyok. Különösen a gyerekneveléssel kapcsolatosan voltak berögződött szokásaim: sokszor úgy éreztem, hogy Jim, a férjem túlságosan szigorúan bánik Danielle-lel, a lányunkkal, ha valami hibát vétett és én mindig közbeléptem és valamilyen formában biztosítottam Danielle-t a szeretetünk felől. Ez persze felbőszítette Jim-et, ezért aztán ő csak még jobban kiabált mindkettőnkkel. Persze az én szándékaim "nemesek" voltak és csak azt akartam, hogy Jim-nek és Dainelle-nek jobb legyen a kapcsolata és hogy Danielle jobban érezze magát. Habár tudtam, hogy a cselekedeteim ennek a szándékomnak éppen az ellenkezőjét érték el, ugyanúgy folytattam a viselkedésemet. A "probléma-megoldó" szenvedélyem rabja lettem.
Aztán egy nap úgy döntöttem, hogy elkezdem átültetni a gyakorlatba azt, amiről prédikálok. Éppen egy üzleti úton voltam, amikor egy sürgős telefonhívást kaptam Danielle-től, hogy "Apa már megint kegyetlen és kiabál velem". Nekem meg csak ennyi kellett: egyből azt mondtam neki, hogy rögtön küldje az apját a telefonhoz. Eközben rájöttem, hogy ha megint a szokásomhoz híven kioktatom Jim-et, akkor ő csak még mérgesebb lesz. Így egy pillanat leforgása alatt úgy döntöttem, hogy visszájára fordítom a régi szokásomat és nem szólok egy szót sem. Mikor Jim a telefonhoz ért, csak azt mondtam, hogy jó éjszakát akartam neki kívánni és ezután rögtön leraktam a kagylót.
A következő nap a reptérről hazafelé jövet, kora délután felhívtam Danielle-t otthon, hogy "helyzetjelentést" adjak, de legnagyobb meglepetésemre Jim vette fel a telefont. "Hát te meg mit keresel otthon, délután fél négykor? - kérdeztem. Mire ő azt válaszolta, hogy lelkiismeretfurdalása volt a tegnap történtekkel kapcsolatban, ezért korábban hazajött a munkából és úgy döntött, hogy vesz egy tucat rózsát (Danielle kedvence), elmegy Danielle-ért az iskolába és elviszi őt vacsorázni. Mindketten hallgattunk egy pillanatig. Azután Jim megszólalt: "Jobban érzed magad?". Mire én: "Igen. És te?". "Én is, sokkal jobban" - mondta. A kevesebb többet jelent
Nos, az biztos, hogy ez a nagyszerű dolog soha nem történt volna meg, ha a régi jó szokásom szerint ismét beavatkoztam volna. Így azonban Jim-nek alkalma nyílt arra, hogy magába nézzen és saját maga oldja meg a problémát. És meg kell mondanom, hogy szuper munkát végzett!
Sokat tanultam aznap. Rájöttem, hogy épp azzal tettem a legtöbbet, hogy nem avatkoztam bele a dolgok folyásába, azaz nem csináltam semmit.
Ha te is olyan típus vagy, aki mindig magára vállalja házasságának a "megjavítását", akkor talán itt az ideje, hogy egy kis szabadságot vegyél ki. Lazíts és hozd tudomására a párodnak, hogy többé nem fogsz "javítgatni". Hozzám hasonlóan talán te is meg fogsz lepődni, hogy a párod mennyire "akcióba lendül" és kézbeveszi a felelősségét.
Írta: Michele Weiner-Davis
|
