Normális esetben sokszor elég egy megalapozatlan vagy túlzó kritika ahhoz, hogy kiváltsa a mélyen eltemetett, ősi reakciókat. Aki csípős szavakkal sérteget, azt bizonyára mi is el fogjuk találni, a kérdés már csak az, hogy balról, jobbról vagy éppen telibe.
Elkerülhető az a végzetes, gondolkodás nélküli reagálás, amely oda vezet, hogy a másikat jól lehordjuk. Tehát ha legközelebb döntenünk kell, hogy pofont adjunk vagy hagyjuk lebőgetni magunkat, akkor próbáljuk ki a következőt.
Lélekben lépjünk ki magunk mellé, mérjük fel a helyzetet olyan nyugodtan, ahogy csak lehet, és tegyünk fel három kérdést.
- Jogában áll-e ennek az embernek, hogy engem kritizáljon?
- Formai szempontból megfelelő-e a kritikája?
- Vajon teljes tévedésen alapszik, vagy lehet némi igazság benne?
Ha az előzőek közül egyetlen kérdésre is nemmel tudunk válaszolni, elfelejthetjük a dolgot, egyik fülünkön be, s a másikon ki. Ez a helyzet áll elő akkor, amikor dilettáns kollégánk azzal fogad minket, hogy előadásunk szerinte "valahogy nem volt olyan nagyszerű". Egy borzasztóan alaptalan ítélet olyan ember szájából, akinek még az is nehézséget jelent, hogyan találjon el a WC-hez balesetmentesen.
Meglehetősen messze megy az asszony is, aki éppen akkor toppan be az irodába, amikor férjének titkárnője az íróasztal alá kúszik, és ezért urát "disznónak" titulálja, "akit ki kellene herélni". Márpedig az mégiscsak teljesen lehetetlen, hogy egy ilyen tekintélyes pozícióban levő férfi maga gyűjtse össze a gemkapcsokat. Nem, ilyenkor dőljünk hátra nyugodtan. Ilyen ócska támadás nem zökkenthet ki senkit a nyugalmából. A komolyan veendő kritikák egészen másképp hangzanak. Ilyen esetekben a jövőben már csak barátságosan mosolygunk ellenfelünkön, vagy kegyetlenül megalázzuk.
Érdek által vezérelt kritika
A kritikák nagy részét, melyekkel az életben szembesülünk, érdekek vezérlik. A kollégánk nem hagyja, hogy felkapaszkodjunk mellé, és szavaival állandóan gáncsoskodik. Ha valaki irigyel minket a sikerekért, kritikus megjegyzésekkel próbál elbizonytalanítani.
Vagy még galádabb módon olyan formán, hogy az állítólag másoktól elhangzott kritikát továbbadja: "Igen, igen, a főnöknek is az volt a véleménye, hogy önnek a tárgyalások során keményebben kellett volna fellépnie a japánokkal szemben." De felettesünket már elég jól ismerjük és tudjuk róla, van annyira egyenes, hogy személyesen közölje észrevételeit. Ezért egy rövid, cinkos oldalpillantással csak annyit válaszolunk: "Ó, ha tudná, mit mondott előtte magáról a főnök." Ezzel a fickót az elkövetkezendő napokra kellően lefoglaljuk.
Túlzó kritika
Ezt közülünk a legtöbben már kínos tapasztalatokból ismerik. Egy másik embernek nyíltan, tisztességesen, nem magunkra erőltetett figyelmességgel és mégis nyugodtan, kimérten elmondani, mi nem tetszik benne, az valóban művészet. Ilyenkor magunkban és érveinkben egyaránt biztosnak kell lennünk. Ha ezen feltételek valamelyike hiányzik, a kritizáló gyakran próbálkozik azzal, hogy szavainak fokozott ütőerejével kompenzálja a hiányos érveket, s gyakran túllő a célon.
Az efféle kritikákat előszeretettel vezetik be az olyan mondatok, mint "Te még soha semmit nem csináltál igazán jól", vagy "Te vagy a legtehetetlenebb ember, akit valaha is hordozott hátán e föld". Még ha az ilyen indításnak lenne is valóságmagja, dobszóval akkor sem lehet verebet fogni. A túlzó kritikára elsősorban a bizonytalan, gyenge emberek hajlamosak. Fogyatékosságuk leplezésére szükségük van egy bűnbakra, akinek mindenért bűnhődnie kell. Aki tehát ezen az úton közeledik felénk, az meglehetősen gyenge pozícióba ügyeskedi magát. mi jobban csináljuk.
Nem tárgyilagos kritika
Minden ember életében vannak gyenge pontok. Az egyik például a színes szemüvegű nőkre bukik, a másik az Opel Tigrára, a harmadik alig bírja elfojtani hányingerét, ha meglátja az aktuális szappanoperát. Önmagában véve bármelyik jó ok lehet arra, hogy egy barátság zátonyra fusson. Egy komoly kritikában tehát ezeknek semmi keresnivalójuk nincs.
Ha valakinek meg akarjuk mondani véleményünket, tartsuk magunkat a tényekhez. Összességében ezeknek elégnek kell lenniük. És ha valaki ezenfelül kövér, pattanásos, másféle vallást gyakorol, a tofut szereti, vagy legyen bármennyire más, az nem tartozik a tárgyhoz. Igaz, hogy például a színes szemüvegek esetén nehéz megállni, hogy ne hangoztassuk. Mégis muszáj.
Építő kritika
Az ember életében vannak olyan dolgok, melyeket hagyni kell, hogy elmondják. Nem ajánlatos ellenkezni. A legjobb esetben azonban a kritikából sokkal többet meríthetünk, mint a hibázás felismerését. Mégpedig akkor, ha valaki a gyengeségeket és a hibákat nemcsak szemünkre veti, hanem arra is rámutat, hogyan lehet ezeket elkerülni a jövőben.
"Ez így nem helyes, jobb lenne így, és általában ezt és ezt teszik." Ha egy kritikus ez alapján jár el, még hálásak is lehetünk neki azért, hogy foglalkozik velünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem gyengíteni, hanem erősíteni akar bennünket, és fejleszteni személyiségünket.
Bárdosi E.
| | | | | | | |
|
