Ha nincs, el kell fogadni, harag nélkül. Meg kell próbálni alkalmazkodni. Így aztán, nem is kell megbocsátunk "az ellenünk vétkezőnek" - hiszen nincs módja vétkezni. Tudjuk, hogy a reakciója az lesz, ami, tudjuk, hogy nem is ellenünk irányul, hanem a körülmények hozták ki belőle. Tehát harag nélkül fogadhatjuk a tetteit, és energiáinkat pozitív dolgokra összpontosíthatjuk.
Nehéz megtanulni, hogy ne elvárásaink legyenek, hanem a helyzethez alkalmazkodó, kapcsolódó megoldásaink. Persze, ehhez nélkülözhetetlen, hogy ne mi magunk is a maximumot adjuk. Amikor az agykontroll-tanfolyam utolsó délutánján azzal búcsúzott az előadó, hogy "és most bocsássunk meg három embernek?" a több száz fős hallgatóság zavarban volt. Ugyan, kinek kellene most hirtelen megbocsátania.
Szembe kell néznünk magunkkal
"Az első te magad légy?" - hangzott a javaslat. Igen, általában önmagunkkal nem vagyunk kibékülve. Saját magunkat tartjuk jobbnak (esetleg rosszabbnak), mint többieket, a magunkkal szembeni elvárásaink túl magasak (vagy alacsonyak), és ebből fakadnak a csalódások, tévedések, meg persze az újabb hibák. Persze, önmagunknak megbocsátani könnyű - gondolják sokan. Pedig nem? ahhoz, hogy megértsük tévedéseink gyökerét, szembe kell néznünk a múltunkkal, neveltetésünkkel, szokásainkkal, értékrendünkkel. Ezeken változtatni a legnehezebb. Ha sikerül, s végre nem azt a szerepet játsszuk, amit elképzelésünk szerint elvárnak tőlünk, hanem magunkat adjuk, akkor már nincs is mit megbocsátani - magunknak.
A másokkal szembeni megbocsátás sokkal könnyebb. Domján László azt tanácsolja, hogy képzeljük el az ellenünk "vétkezőt" mondjuk háromévesen. Amikor kezdi felfedezni maga körül a világot. Amikor nem tudja még, hogy mi a jó és mi a rossz. Szeretne megfelelni, szeretné kipróbálni magát, szüksége van korlátokra - amelyek megóvják a bajtól, de főleg amikbe kapaszkodhat, hogy előbbre jusson. Aztán gondoljuk végig, mi minden történt vele az óta. Mit követeltek tőle a "jóság" jegyében. Hány pofont kapott az élettől, mennyi hamis ideát fogadtattak el vele. Hányszor alázták meg, büntették igazságtalanul, vagy hányszor jutalmazták hamis értékek miatt.
Sokszor magunknak köszönhetjük rossz sorsunkat
Don Miguel Ruiz a tolték mesterek leszármazottja A szeretet iskolájában arra figyelmeztet, hogy hosszas gyakorlással mindenki saját maga alakítja úgy az életét, hogy egyre rosszabbul érezhesse magát a bőrében. Addig-addig gyakorolja az egyes szerepeket, amíg tökélyre nem fejleszti azokat. Egy idő után az érzelmei, gondolatai, cselekedetei rutinná válnak. Legtöbben a düh, a féltékenység, a boldogtalanság és a bezárkózás mestereivé válnak, mert ezeket a szerepeket sajátították el. Pedig ugyanezzel a módszerrel a szeretet mesterivé is válhatnának. Az idomítás eszköze általában a félelem. Valahányszor valami igazságtalanság történik velünk, lelkünkben egyre nő a félelem. Az igazságtalanság, akár egy éles kés, megsebzi a lelkünket. Némelyik lelki sérülés idővel begyógyul, mások elfertőződnek. Vagy olyan mérget termelnek, amelyek megölik az érzelmeket.
A legtöbb dolog, amit tragédiának tartunk, valójában komédia. Az emberek jelentéktelen apróságok miatt szenvednek, de nincs más választásuk. Valóban nincs? Vagy csak így kényelmesebb. Dühöngeni, veszekedni, szidni a másikat, elvárások szövevényes hálóját kivetni, hogy aztán ne csak a másik, de mi magunk is vergődhessünk benne. Hát nem volna egyszerűbb a dühös káromkodás, kiabálás előtt végiggondolni, vajon egy-két év múlva, évtized múlva miként emlékszünk majd erre az eseményre? Emlékezünk-e rá egyáltalán? S ha ennyire nem fontos, akkor miért áldozunk rá annyi energiát, hogy sokkal jobb dolgokra ne maradjon? Miért nem lépünk túl rajta, miért nem bocsátunk meg?
Akinek megbocsátanak, egy kis "ellenmérget" kap a lelkét elborító méreg ellen. S idővel akár meg is gyógyulhat. Mindig erre gondolj, amikor dühös vagy, amikor valakire haragszol, amikor legszívesebben kitekernéd másik nyakát, mert megbántott, mert félrelépett, mert kevesebbet foglalkozik veled, mert nem úgy viselkedik, ahogyan elvárod tőle. Amikor a saját életét szeretné élni, de nem úgy, ahogy Te akarod. Bocsáss meg neki, hogy megbocsáthass önmagadnak, és feloldódjanak a lelkedet mérgező gátlások!
|
