A boldogság nem égből pottyan. Nem adatik, és nem Fortuna műve. A boldogság egyszer csak megjelenik, átéljük, majd tovaillan. Nem tűzhetjük ki célként, hiszen a boldogság nem körülhatárolható, közvetlenül nem ellenőrizhető és nem megvásárolható állapot.
Sokkal inkább tekinthető valamilyen tevékenység, gondolat, érzés melléktermékének. Az intenzíven átélt pillanat, fakadjon az valamilyen esztétikai gyönyörből, hosszan tartó összpontosításból, vagy felnagyított érzésből, letisztult tudatállapotot eredményez.
Ne akarj sikeres lenni - minél inkább célul tűzöd ki a sikert, annál biztosabban elkerül. A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a boldogságot sem: a sikernek magának mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkeznie, amikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát (Viktor Frankl: Man's Search for Meaning).
Paradox módon, minél inkább boldogok szeretnénk lenni, annál inkább belefulladunk önnön erőlködésünkbe, s csak valami mű, mesterkélt, izzadságszagú érzést tudunk kipréselni magunkból. John Stuart Mill szavaival: "tedd fel magadnak a kérdést, boldog vagy-e, és már nem leszel az".
Ha állandósítani szeretnénk jelenlétét, egy dolgot tehetünk csupán: értelmet, szervezettséget, rendet, harmóniát teremtünk életünkben.
A boldogság, nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk, és nem kapcsolatos a szerencsével, vagy a véletlennel sem. Nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem a külső eseményektől függ, inkább attól, hogyan értelmezzük mi magunk. A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia. Azok az emberek, akik megtanulják, hogyan kell irányításuk alatt tartani belső élményeiket, képesek arra, hogy életük minőségét is meghatározzák - ennél közelebb egyikünk sem igen kerülhet a boldogsághoz (Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat, 20. o.).
A továbbiakban a boldogság előidézésének modelljéreteszek javaslatot. Meglátásom szerint négy fázis bejárásával érhetjük el azt, ami által nyitottá válunk a boldog élet stabilizálására. Először meg kell tudunk fogalmazni életünk célját, másodszor ezzel összhangban dolgoznunk kell hiedelemrendszerünkön, világképünkön, harmadszor ki kell alakítanunk az önmagunk feletti kontroll szubjektív élményét, negyedszer pedig fel kell élesztenünk a bennünk alvó Tanút.

A modell felvázolása előtt szólnom kell az egzisztencializmus szótárában fellelhető értelemnélküliség fogalmáról. Értelemnélküliség

Ha rendezettséget akarunk az életünkben, értelmet kell adjunk hétköznapjainknak. Ennek legáltalánosabb megfogalmazása az, hogy megtaláljuk életünk értelmét, azt a célt, amiért érdemes létezni és harcolni. Aligha akad ennél nehezebb feladat. Mégis, a természettől elszakadt modern kor emberének egyedüli választása szembenézni az értelemnélküliség rettenetével.
Abból indultunk ki, hogy boldogan szeretnénk élni, és eljutottunk az értelemnélküliség problémájához. Talán még nem elég világos a logikai kapcsolódás a két fogalomkör között. Azt mondtuk, hogy a boldogság direkt módon nem előidézhető, többnyire valamely cselekedet melléktermékeként jelentkezik. Cselekedeteink hátterében érzéseink és gondolataink húzódnak meg. Ahhoz, hogy kontrollálni tudjuk tetteinket, gondolatainkat kell tudatunk ellenőrzése alá vonnunk.
Az elménkben a legkülönbözőbb motívumok feszülnek egymásnak, gondolataink a szövevényes tapasztalataink alapján rendkívül változatos dinamika mentén szerveződnek.

Képzeljünk el egy asztallapra szórt vasporreszeléket. Dobjunk néhány apró mágnest a véletlenszerűen behintett vaspor közé. A közvetlen vonzáskörben lévő apró szemcsék azonnal a mágneshez tapadnak, az asztallapon a mágnesek egymástól független gócpontokat hoznak létre. Indukáljunk elektro-mágneses teret, melynek hatókörében esik az asztallap is. A mágnesek köré szerveződő, véletlenszerű vasporreszelék külső kényszer hatására szabályos mintázatot vesz fel.

Gondolataink a vasporreszelékhez hasonlatosan egymástól független és egymásnak feszülő motívumok köré szerveződnek. Ha hiányzik a teljes gondolati teret átfogó egységes erő, a rendszert magas fokú rendezetlenség jellemzi. Jelen esetben az egyedüli szervező hatást a tudat gyakorolhatja éspedig úgy, hogy egy mindent átfogó stratégiai célt határoz meg, mely köré szerveződhetnek a gondolatok. Ez a cél az ember esetében az élet értelmével kapcsolatos. C. G. Jung írja valahol:
Az élet értelmének hiánya kulcsszerepet játszik a neurózis kialakulásában. A neurózist végső soron úgy kell felfogni, mint egy olyan lélek szenvedését, amelyik nem találja önnön értelmét... Körülbelül eseteim egyharmada nem valamilyen klinikailag meghatározható neurózisban, hanem élete értelmetlensége és céltalansága miatt szenved (Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia, 330. o).
Viktor Frankl egész életét az egzisztenciális terápiás módszerek tanulmányozásának szentelte. Arra a következtetésre jutott, hogy a lét legfőbb megpróbáltatását nem a halálfélelem, hanem az értelem hiánya jelenti. Az értelemnélküliség válságával a legtöbb embernek meg kell küzdenie ebben a természetes életmódtól elszakadt világban.

Nicholas Hobbs szerint a kor kultúrája gyakran a Freud által leírt neurózisoktól különböző lelki nyavalyákat eredményez. Ezen problémák középpontjában nem az elfojtás, hanem sokkal inkább a céltalanság érzete, az élet értelmének hiánya áll.
Lev Tolsztoj teljes életét az értelemnélküliség problematikájának szentelte:
Öt évvel ezelőtt egy különös elmeállapot kezdett kialakulni nálam: percekig tartó tanácstalanság, mintegy megakadása az életemnek; mintha nem tudnám, hogyan éljek, mit tegyek... Életemnek ezek a megakadásai mindig ugyanazzal a kérdéssel jelentkeztek előttem: "miért?" és "mi célból?"... Ezek a kérdések mind kitartóbban választ követeltek, és mint az egymásra nyomott pontok, egy fekete folttá szaporodtak (Lev Tolsztoj).
Tolsztoj a lehető legmélyebben élte át azt, hogy az élet értelme nélkül nincs alapja annak, amire addigi élete épült:
Úgy éreztem, szétmállik lábam alatt az alapzat, semmi nincs, amin megvethetném a lábamat, hogy amiért éltem, mit sem ér, és hogy nincs okom élni... Az az igazság, hogy az élet értelmetlen. Minden nap, minden egyes lépés közelebb vitt a szakadékhoz és világosan láttam, hogy minden romokban hever (Lev Tolsztoj).

Az élet értelme

Az értelemnélküliségről nagyon sokat beszélhetnénk, az élet értelméről annál kevesebbet. Nem hiszem, hogy létezik válasz a Tolsztoj által megfogalmazott életválságra. Úgy gondolom, hogy minden általános igazság áligazság ebben a kérdéskörben.
Az élet értelméről elmélkedni fájdalom és keserűség. Jó esetben Monty Python-szerű szarkazmus. A boldogságot kereső ember számára azonban majdhogynem kikerülhetetlen kérdés. Ha fáj, ha kínoz, ha ordítani tudnál tőle, ha felvágnád az ereidet, csakhogy megszabadulj a lelkedet szorongató kétségbeesett fájdalomtól, akkor sikerült megfogalmaznod a kérdést, mely nélkül nincs (fel)szabadulás .

Képzeljen el egy félkegyelműekből álló boldog gyülekezetet, akik teszik a dolgukat. Téglákat cipelnek a szabad ég alatt. Amikor az összes téglát elhordták az udvar egyik végébe, hozzáfognak áthordani a téglákat az udvar ellenkező végébe. Minden nap és minden évben ugyanezt teszik, megállás nélkül. Egy napon, az egyik félkegyelmű megáll, de éppen csak annyi időre, hogy feltehesse magának a kérdést: Mi értelme van a téglacipelésnek? És ettől a pillanattól kezdve, már nem olyan elégedett az elfoglaltságával, mint annak előtte.
Én vagyok az a félkegyelmű, aki eltűnődött, hogy miért is cipeli a téglákat (V. Frankl: What is Meant by Meaning).

 1. Kiskapu: életcélok megfogalmazása

A belső tapasztalás optimális állapota az, amikor a tudatban rend uralkodik. Ez akkor jön létre, mikor a pszichikai energia avagy a figyelem reális célok felé fordul, és a készségek arányban állnak a lehetőségekkel ahhoz, hogy cselekedni lehessen. Egy kitűzött cél követése magával hozza a rendet a tudatban, mert az illetőnek az előtte tornyosuló feladatra kell összpontosítania teljes figyelmét és el kell feledkeznie minden egyébről (Csikszentmihályi Mihály: Az áramlat, 26. o).

Minden kétséget kizárólag a legjobb gondolatszervező tevékenység az élet értelméről való helyes elmélkedésben rejlik. Ez az elhivatottak útja, melyről szólni giccs és demagógia. Éppen ezért van egy langyos út, melyet ajánlok mindenki figyelmébe. Következzen tehát a mindannyiunk számára szükséges tömegekhez szóló tanítás!
Azt mondtuk, hogy a boldogság a szervezettségben, az értelemben, a rendben, a szimmetriában keresendő. A gondolatok rendszerbe foglalásával, az elektro-mágneses tér alá helyezett vasporreszelékhez hasonlatosan, életünk egységes irányvonal mentén szerveződik. A gondolatainkat helyesen megválasztott életcélokkal alakíthatjuk a leghatékonyabban.
Tedd fel a kérdést magadnak: Mit akarsz elérni az életed során? Melyek azok az elért eredmények, melyek elégtétellel töltenek el?
Képzeld el magad nyolcvan évesként. Hogyan látod az elmúlt életedet? Mit valósítottál meg, mitől lettél azzá, ami vagy, s ha visszapörgethetnéd életedet, mit csinálnál másképpen?
Bővebben a témáról lásd Az időmenedzsmentről másképpen cikket! 2. A hiedelmek megválasztása

Mikor az emberek saját erejükből, a hit támogatása nélkül próbálják elérni a boldogságot, általában azokat az örömforrásokat igyekeznek minél jobban kihasználni, melyek vagy biológiailag a génjeinkbe programozottak, vagy a társadalom, melyben élnek, kívánatos célként jelöli meg őket. A gazdagság, a hatalom és a szex válik sóvárgásuk legfőbb tárgyává. Az élet minőségén azonban ilyen módon nem lehet javítani. Csak a tapasztalatok feletti közvetlen uralom győzheti le a beteljesülés útjában álló akadályokat - az a képesség, hogy percről percre élvezetet találjunk abban, amit éppen csinálunk (Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat, 28. o).
Miután válaszoltál a fenti kérdésekre, gondolkozz el azon, hogy milyen hiedelemrendszer segítene a leginkább a céljaid elérésében! Nem állítom, hogy egyszerű kérdés, de ne felejtsük el, hogy a boldogság előidézésének útjáról beszélünk.
Miben higgyünk?
Abban higgyetek, amit életre akartok kelteni. Istenben, ha Istent akarjátok életre hívni. Sátánban, ha a Sátánt akarjátok életre hívni. Önmagatokban, ha önmagatokat akarjátok életre hívni. Az Örök Életben, ha örökké akartok élni. A Halálban, ha a nemlétre vágytok.
Amiben hisztek, az számotokra - van.
Amiben nem hisztek, az számotokra - nincs.
Ilyen erő a hit?
Igen, ha hisztek benne!
(Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata).
A hiedelmekről külön cikksorozatban fogok szólni a későbbiekben. Következzenek a további lépések! 3. Az ellenőrzés gyakorlása

A tökéletes élmény attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek pillanatról pillanatra ellenőrizni, mi történik tudatunkban, és mindannyiunknak a saját egyéni erőfeszítéseinkre és kreativitásunkra támaszkodva kell ezt a képességet megszereznünk (Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat, 25. o).
Látjuk a célt, megvan a gondolati keret (hiedelmek), melyekre támaszkodhatunk. A következő lépés az, hogy a célokkal összhangban cselekedjünk, éljünk. A cél tudata értelmet ad tetteinknek, mely révén megszületik a kontroll érzése. Saját sorsunk uraivá kell lennünk. A kontroll tudata boldogságérzet teremtő hatással bír!
Ellentétben az általános hiedelemmel, életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó állapotban érnek bennünket. [...] A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. (Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat, 22.o).
Világosan látnunk kell, hogy életünk legszebb élményei nem feltétlenül kellemesek abban a pillanatban, amikor átéljük őket. Valójában előjel nélküliek, egyedüli jellemzőjük a felfokozott intenzitás érzete.
Az ellenőrzés gyakorlása végső soron nem más, mint önfegyelem kérdése. Az önfegyelem három alappillére pedig az engedelmesség, akaraterő, kitartás. Jelen esetben az engedelmesség a kitűzött céloknak való alárendeltséget jelöli, az akaraterő az erőfeszítést, melyet a cél elérésére fordítunk, végül pedig a kitartással tartjuk fenn a folyamatot.
Az önfegyelemről bővebben lásd az erről szóló cikksorozatot.
A boldogság egyik forrása az életünk fölötti ellenőrzés szubjektív élménye. Minél inkább úgy érezzük, hogy tetteink saját akaratunkból valóak, a kezünk munkája pedig rólunk szóló tanúbizonyság, annál elégedettebbek és kiegyensúlyozottabbak leszünk.
Maslow szerint kétféle szükséglet szerint éljük életünket: az első kategóriába az ún. "D" (deficit), a másodikba pedig a "B" (beign) szükségletek tartoznak. Az előbbi az élet alapfeltételét biztosító táplálékot, szexust, biztonság iránti igényt, az utóbbi pedig az önmegvalósítással kapcsolatos igényeinket foglalja magába. A témáról bővebben vö. Maslow: A lét pszichológiája felé c. könyvét. 4. A

 

Tanú életrekeltése

Mindannyian átéltük már azt a különös állapotot, amikor magunktól mintegy eltávolodva, külső pontból figyeljük gondolatainkat, cselekedeteinket. Legtöbbször ez egy nagyon rövid ideig tartó villanásszerű élmény, mely esetenként olyan kérdések formájában hatja át tudatunkat, mint: Én itt, ezen a helyen? Miért vagyok én? Más is lehetnék?
A Tanú spontán megnyilvánulásai olyan élményként maradtak meg bennem, melyeket a mai napig féltve őrzök emlékeim között. Előjelét tekintve neutrális töltetű állapotok ezek, melyeknek intenzitása minden érzés fölött áll. A stabilitás nyugalmával, a belső, kizökkenthetetlen pont tudatával ajándékoztak meg egy életre.
Az áramlat élmény tudatos előidézéséhez vezető utolsó lépés a Tanú megidézésében rejlik. Nagyon intenzív, felfokozott érzelmi állapotban gyakran előfordul, hogy megjelenik, és hideg fejjel hajtod végre egyértelmű utasításait.
A témáról bővebben lásd Többszintű ébredés c. bejegyzést. Tekintettel arra, hogy jelen cikk már így is rendkívül hosszúra sikeredett, a Tanúról bővebben egy következő bejegyzésben írok. Összegzés

A boldogság tudatállapot. Tudatos erőfeszítés eredményeképpen megnövelhetjük megjelenési gyakoriságát, közvetlen ellenőrzésünkön azonban kívül esik. A boldog élet eléréséhez vezető első lépcsőfok az élet értelmének keresésében rejlik. A kérdés megválaszolásához szükséges lelki erő és elhivatottság csak keveseknek adatott meg (vö. Maharishi), éppen ezért ez tekinthető a nehezebben járható útnak. A kevésbé rázós, de összetettebb út a langyosaknak szól: az élet értelme fölötti elmélkedés helyett első lépésként keressünk életcélokat. Olyan megvalósításokat, melyekre mindenkor büszkék lennénk, s melyektől teljesebbé válik életünk. A második fázisban vizsgáljuk meg hiedelemrendszerünket. Példának okáért a merev, determinisztikus világkép kizárja a szabad akaratot, mely nélkül esélyt sem adunk arra, hogy az életünk feletti kontroll szubjektív élménye kialakulhasson. Próbáljuk meg rugalmas, bármikor behelyettesíthető modulokként felfogni hiedelmeinket. Így esélyt adunk arra, hogy a legmakacsabb berögződéseken is változtatni tudjunk. A harmadik lépés az ellenőrzés gyakorlása. Minél inkább hiszünk abban, hogy irányítjuk életünket, annál boldogabb életet élünk. Az önfegyelem gyakorlásával a kontroll élménye rendkívül mértékben fokozható. Az utolsó fázis a Tanú, a belső szemlélődő megidézése. Intenzív pillanatokban differenciálódik bennünk egy belső mag, egy stabil pont, mely minden körülmények között a kimozdíthatatlanság érzésével ajándékoz meg bennünket. Nem is érzés ez, sokkal inkább meggyőződés, mindennél bizonyosabb stabil pont. Ezen belső mindenféle értékeléstől mentes objektív megfigyelő stabil érzékelésével életünk minősége nem várt mértékben változik meg.
Szerző:?Zsolt