Főoldal» Cikkek» Bölcsek hagyatéka» Gondolatok

Ha nem fájna...

Kimondva vagy kimondatlanul, napról napra, egész életünkben pedig túlságosan sokszor feltesszük magunknak a kérdést: Miért kell szenvednünk? Mi végre a fájdalom? Ez a kérdés olyasvalamire vonatkozik, ami az ember számára elkerülhetetlen. Mindenki szenved; nehézségek mindnyájunk életében vannak, a törekvés azonban, hogy örömök és gyönyörök szakadatlan láncolatából álló boldogság legyen a miénk – hiábavaló.


Eszembe jut egy buddhista példabeszéd, amely mindig elgondolkodtatott; a könyvekben A mustármag címmel szerepel. Egy anya fájdalmát eleveníti meg, aki elveszítette fiát, és abban bízik, hogy Buddha feltámasztja őt mágikus erejével. Buddha nem fosztja meg a reménytől, de ahhoz, hogy feltámassza a fiát, kerítenie kell egy szem mustármagot egy olyan házból, ahol nem ismerik a halált… A történet befejezése nyilvánvaló: egy ehhez hasonló mustármag sehol sem lelhető fel, és az anya fájdalma enyhülni kezd, amikor a többi ember megszámlálhatatlan keservével szembesül.

A tény ismerete azonban – hogy mindenki szenved, még nem szünteti meg a szenvedést és nem is kínál rá magyarázatot. Így megint csak azt kérdezzük: miért?

Régi tanítások – sokkal régebbiek, mint az idézett történet – segítenek bevilágítani a fájdalom szövevényes labirintusát.

Leláncolt Prométheusz montázsA szenvedésre általában a tudatlanság következményeként tekintenek. Kínjaink megsokszorozódnak, ugyanis nemcsak a tapasztalat jár fájdalommal, hanem az is, hogy nem ismerjük a mögöttes okait. Nem vagyunk képesek eljutni a dolgok gyökeréhez és felfedezni bajaink forrását. A fájdalom felszínénél maradunk, ott, ahol a legintenzívebb, és ahonnan a legkilátástalanabbnak látszik, hogy kiszabaduljunk a csapdából. Mivel sem a nehézségeink okait, sem önmagunkat nem ismerjük, kétszeresen is meghiúsul a továbbvivő cselekvés.

A természet többi nagy törvényét sem ismerjük, és tudatlanságunk ismét megsokszorozza szenvedésünket. Szem előtt kellene tartanunk, hogy semelyik fájdalom sem tart örökké, semelyik fájdalom sem vethet gátat az építő akarat előretörésének. Semmi, a fájdalom és a boldogság sem maradhat örökké változatlan. Így tehát meg kell tanulnunk összedolgozni az idővel ahhoz, hogy ráleljünk a labirintusból kivezető egyik ösvényre.

A jövő miatti gyötrődésnek nincs helye a jelenben, hiszen az idő előtti szenvedés meddő s talán nincs is létjogosultsága. Igaz, hogy a jövő már ma érlelődik, de az is igaz, hogy az aggódásunk attól, ami még be sem következett, a leendő bajok csírája lesz, a szilárd és igenlő akarat viszont megérleli a jelenben a holnap kedvező körülményeit.

A múlt fölötti siránkozás ahhoz hasonlatos, mintha otthonunkban őrizgetnénk szeretteink holttestét, miközben bebeszéljük magunknak, hogy meg sem haltak, és minduntalan vissza-visszapillantva élettelen testük valószerűtlenségére tagadnánk a másik, ténylegesen létező szellemi valóságot.

Ami a jelenben érzett fájdalmat illeti, az nem több egy múló nyilallásnál, amely rövidesen alámerül a múltban, hogy helyet adjon a jövőnek.

Mindezek miatt mondhatta valamelyik bölcs, hogy az emberek hajlamosak háromszor is átélni a szenvedést egyazon helyzet miatt: mielőtt bekövetkezik, miközben megtörténik és miután véget ér. Ez bizonyítja az állítást, hogy „a tudatlanság minden fájdalom szülőanyja”.

A keletiek szerint, a buddhista példabeszéddel azonos szellemben, „a szenvedés a tudatosítás eszköze”, azaz minden fájdalom magában hordozza a fejlődésünkhöz szükséges tanítást. A fájdalom arra kényszerít, hogy megálljunk és elmerengjünk életünkön. Ha nem fájna, sosem fakadnánk ki, mint annyiszor szoktunk: „Miért pont velem?”, hiszen rövidesen úgyis rájövünk, hogy nem is csak „velem”… Ha nem fájna, nem kezdenénk kutatni az embereket és eseményeket mozgató rejtett törvényeket.

Bármerre pillantunk, fájdalomba botlunk: szenvedve hasad meg a mag, hogy életet adjon a fának, szenved az olvadó jég a melegben, szenved a víz miközben megdermed a fagytól, és szenved az ember, akinek, ha fejlődni akar, ki kell szakadnia anyagbörtönének, megkérgesedett bőrének szorításából.

De minden fájdalom mögött ismeretlen boldogság rejlik: a mag, a víz, az emberi lélek teljessége, amely a sötétség közepette rátalál saját sorsának biztonságos fényére.


Delia Steinberg Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke

 

Kategória: Gondolatok| Hozzáadta:: Hodildi(2014-08-22) W
Megtekintések száma: 154 | Címkék (kulcsszavak): lélek, szenvedés, érzelem, fájdalom | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2017