Főoldal» Cikkek» » Cikkeim

A szenvedés és lelki fájdalom oka

Minden szenvedésünk okozója, hogy azt gondoljuk, a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak. Pl. a gyerekeimnek hálásnak kellene lennie azért, amit értük teszek. Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig ellenállunk a valóságnak. Ami van, az van. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes maradok. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen éppen az adott pillanatban, az olyan, mintha egy macskát szeretnél megtanítani ugatni. Azt akarni, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen az adott pillanatban, reménytelen.
Az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatlan gondolataimnak a tükröződése. Én vagyok a diavetítő, a másik ember pedig a kivetített kép. Ha nem tetszik a „folt” a kivetített képen, akkor azért, hogy a kép megtisztuljon, egyetlen dolgot tudok tenni: megtisztítom a diavetítőt. A diavetítő pedig a saját elmém, az ő régi, kedvenc, megvizsgálatlan, megemésztetlen programjaival, mely mindig csak a saját igazának bebizonyításán munkálkodik. Persze próbálkozhatok azzal, hogy megváltoztassam a másik embert és a világot, hogy olyan legyen végre, amilyennek a fejemben levő gondolatok szerint lennie kellene – de ez nem igazán szokott sikerrel járni.
Ha elkezded figyelni a gondolataidat, észreveszed, hogy naponta rengetegszer jelennek meg ilyesmik a fejedben: „Unom ezt az esőt, ki kéne már sütnie a napnak végre.” „Karcsúbbnak és fiatalabbnak kéne lennem.” „A férjemnek nem kellene annyit dolgoznia, aztán este innia és tévéznie.” Ez pontosan az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal.
Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják azt, ami van, akkor passzívvá és gyengévé válnak. Az elfogadás azonban mindig csak a pillanatnyi valóság elfogadására vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni. De onnan el kell elindulnunk, ahol vagyunk, nem onnan ahová szeretnénk eljutni. Ami történt, megtörtént. Meg kellett, hogy történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod zavarodott gondolkodása nélkül látni. Senki sem szeretné, hogy rossz és fájdalmas dolgok történjenek vele, de ha egyszer már megtörténnek ezek a dolgok, érdemes azon gondolkodnunk, hogy mi az, ami segít és támogat minket jelenlegi helyzetünkben. Sokszor bizonyos körülményeken nem tudok változtatni, de a hozzáállásomat mindig én választom meg és ez óriási különbséget jelenthet: 1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.) „Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?”
Onnan tudhatjuk, hogy a valóság úgy van jól, ahogy van, hogy ha gondolatban harcra kelünk vele, az fáj. Feszültek, frusztráltak leszünk, nem érezzük természetesnek és kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha megállítjuk a valósággal való küzdelmünket, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelem nélkül tudunk cselekedni.
Kategória: Cikkeim| Hozzáadta:: Hodildi(2013-05-26) W
Megtekintések száma: 410 | Címkék (kulcsszavak): elengedés, Hit | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2024