|
Bűn-e egy titkos kapcsolat? címmel eszmecsere zajlik a Szívtárson és közösségi hálózatán, egy netnapló közlése kapcsán. Nehogy partalanná váljék a vita, megpróbáljuk egy-egy irányt adó cikkel azonos mederben tartani a beszélgetés sodrát...
Más a naplóírás, az alkotói fantázia, a megszépítő lírai emlékezet, más egy romantikus könyv világa és megint más a prózai valóság, meg a dolgok erkölcsi megítélése. És nem mindegy, hogy belül vagy kívül vagyunk egy történetben, nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e felülről is látni magunkat, tudunk-e hatni saját döntéseinkre. Mit tudunk a szeretőkről, a szeretőségről?
A szeretőség szinte tabutéma, mert titkos viszonyt rejtegető érzelmi állapotot, szexuális együttléteket jelent.
A szerető a negatívan megítélt harmadik fél egy olyan kapcsolatban, amely csak ideig-óráig tartható fent. A szerető lenézett pótlék, aki ráadásul áldozatnak érzi magát.
A feleség szemében a szerető a leggyűlöltebb nőszemély – a szerető számára pedig a feleség a legádázabb ellenség.
Rengeteg nő él szeretői viszonyban. Sokan, akik belemennek egy-egy ilyen játékba, azzal védekeznek, hogy nem lehet meghátrálni a fellobbanó szerelem, egy nő és férfi közötti végzetszerű találkozás elől.
A szeretők általában hajadonok és sokkal fiatalabbak a férfinál – utóbbi családos, nős ember. Ha férjes asszonyokról van szó, mint szeretőkről, maguk sem értik, miféle erőnek engednek: noha érzik a veszélyt, mégis kockáztatnak a szenvedélyes szerelemért. A férfiak azonban előbb-utóbb elhagyják őket, nem veszik feleségül a szeretőt.
A szerető nők is áldozatot hoznak: olyanok, mint a börtönben a rabok. Feláldozzák fiatalságukat, szabadságukat, sokszor egész életüket a férfiért, aki végül nem vállalja őket. Vannak örök szeretők, akik „harmadikként” öregednek meg, s végül egyedül, magukra maradnak, ráadásul nyomasztó elviselniük azt a tudatot, hogy a külvilág megbélyegzi őket. Tudjuk, hogy a nők általában érzelmi, a férfiak szexuális szükségleteik miatt lépnek félre, keresnek maguknak szeretőt.
Pszichológusok szerint azok a nők, akik legtöbbször olyan kapcsolatot választanak, amelyben ők a harmadikok, önértékelési problémákkal küzdenek. A külvilág szemében a szeretők a szépek, a kívánatosak, akik csábítani képesek, akik mindig izgalmasabbak és szexisebbek, mint a felszarvazott feleség. De ha az álarc mögé nézünk, olyan nőket, asszonyokat találunk közöttük, akikben nincs meg a kellő bátorság ahhoz, hogy saját családot alapítsanak. Azt mondják, régen az urak, arisztokraták kiváltsága volt, hogy szeretőt tartsanak, ma a középosztályba, leginkább a felső-középosztályba tartozó férfiak engedhetik meg maguknak ezt a luxust. A többieknek nincs sok esélyük, se helyük, se idejük erre, hiszen adott időpontban járnak dolgozni, napközben nem tudnak az irodából, a munkahelyről kimenni és anyagilag sem bírnának egy szeretőt kitartani. Nem árt világosan leszögezni, hogy a szeretőség a másik fél megcsalása. A csalás pedig olyan, mint egy hazugság.
Mondjuk ki: a szeretőség maga az erkölcstelenség. Esküszegés, hitszegés, egy megkötött életszövetség alapszabályainak felrúgása. Elhallgatásokkal, titkokkal, kettős beszéddel jár, ahol pedig őszintétlenség van, ott nincs tiszta szándék, sunyiság van és becsapás. Elítélendő és méltatlan játék ez egy kapcsolatban az eredeti partnerrel – mindegy, hogy férjről vagy feleségről van szó… Különösen akkor, ha családszétszakítással is jár a végkifejlet.
Vannak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül is el tudják titkolni tartós vagy alkalmi félrelépéseiket, szeretői mivoltukat, és azt képzelik, becsületesek maradtak, ha nem tudódik ki a dolog… (Van, aki imád sunyin élni, másokat átverni, gátlástalanul csalni, az emberek szemébe hazudni, nagyokat mondani, boldogságot, gazdagságot ígérni.)
Ma egyre tisztességtelenebb a világ, ezért sokan úgy vélik, bárki megengedhet magának egy kis (vagy nagy) tisztességtelenséget, vétket vagy bűnt.
Éretlen, jellemtelen és felelőtlen személyiség az, aki szeretőt tart egy igazi házasságban. Más kérdés, hogy sok házasság már nem igazi kapcsolat, csak érzelem nélküli egymás mellett élés, és előbb-utóbb a legjobbnak ígérkező frigy is kihűl, ha nem vigyáznak a tüzére, a kapcsolat ápolására. De nincs igazi értéke a családnak se, ha csupán gazdasági érdek (autó, ház, vagyoni értékek) és a megszokás tartja össze az ellaposult párkapcsolatokat, nem pedig a szeretet. Sokan azzal próbálnak védekezni, hogy örömtelen a házasságuk, „nem kényelmes” a hitvesi ágy, ezért szexuális pótlékért és szerelemért járnak a szeretőjükhöz.
Ha megununk valakit, mégsem hinném, hogy a megcsalás, a szerető-tartás segíthet rajtunk, mert mire kárpótlás, mire gyógyír az, ha szerelmi kalandozásaink során becsapjuk házas felünket? Az a korrekt és becsületes megoldás, ha kilépünk egy elromlott, már meg nem javítható élettársi kapcsolatból, házasságból, bármilyen együttélésből. Más kérdés, hogy a partnerekben egyformán él-e az igény egy viszony felbontására: gyakorta az egyik fél jobban ragaszkodik a család, a házasság egybetartására, mint a másik. Szerencsés helyzet, ha mindkét félben egyformán hamvadt el a parázs: ilyenkor lehet viszonylag békés, közös megegyezésű az elválás.
A szerencsétlen helyzetekről most ne beszéljünk… Becstelen és gusztustalan dolog, ha valaki többeknek a szeretője, kitartottja – manapság erre is találunk bőségesen példát, bár ez inkább a „luxuskurvaság” kategóriájába tartozik.
Pénzért persze sok mindenre hajlandóak a mai lányok – és fiúk… Miként pénzért már az előző évszázadokban is sok aljasságot elkövettek egymás ellen férfiak és nők. Mert ilyen gyarló az ember.
Mégis, érdemes örökre emlékezetünkben tartani – különösen az ingatagoknak – egy régi igazságot, nevezetesen azt, hogy a hűség nem érzés, hanem döntés kérdése.
|
