Ha alkalmazott vagy akár főnökként, akár beosztottként, csak ritkán és rövid időre dőlhetsz kényelmesen hátra, mondván "ez egy tuti állás"! A realisták tudják, az önhittek viszont nem hiszik el: manapság nincs biztos állás.

Nemcsak azért, mert sok vállalkozás eleve bizonytalan alapokon áll, s a piaci körülmények változása, vagy éppen a vezetés szakszerűtlensége könnyen a cég bezárásához vezethet. Hanem azért – s éppen a jól prosperáló cégeknél – mert folyamatosan bizonyítani kell a rátermettséget, lépést tartani a nem is túl lassan változó körülményekkel.
Ha alkalmazott vagy akár főnökként, akár beosztottként, csak ritkán és rövid időre dőlhetsz kényelmesen hátra, mondván "ez egy tuti állás"!
Az önhittek azt hiszik, bizonyítványaikkal, korábbi munkahelyen szerzett gyakorlatukkal, jó referenciáikkal, az adott munkakör általános feladatainak ismeretével az ő helyük biztos. Kényelmesen elhelyezkedhetnek, nyugodtan és tempósan végzik munkájukat. Vagy éppen azért dőlnek hátra kényelmesen, mert már néhány éve ott vannak a cégnél, ők már bizonyítottak, már "csípőből" tudnak mindent – és nélkülözhetetlenek.
Aztán meglepődnek, sőt megsértődnek, ha először csak kérdés formájában (pl. "biztos, hogy ezt jól végiggondoltad?") észrevétel merül fel munkájukkal kapcsolatban. Majd, amikor már határozott kritika fogalmazódik meg (pl. "ez így nem jó!") dühösek lesznek, s – a legjobb védekezés a támadás alapon – ellenkritikát fogalmaznak meg, a kritizálóról, aki persze többnyire a főnök. Na, természetesen nem szemtől szemben, hanem a többi munkatárs körében. Miközben igyekeznek saját magukat tökéletesnek feltüntetni, s továbbra is meg vannak győződve, helyük biztos, nélkülözhetetlenek. S aztán meglepődnek, ha egy átszervezésnél, vagy leépítésnél ők az elsők, akik megkapják a felmondólevelet.
A realista ezzel szemben tudja, nincs nélkülözhetetlen ember, legfeljebb nehezen pótolható. Tudja, akár hány év tapasztalata áll mögötte, bármilyen széleskörű is a tudása, mindig jönnek új dolgok, amiket meg kell tanulni. Nyitottnak kell lenni a kritikára, s elgondolkodni – még ha az adott pillanatban igazságtalannak is tűnik a főnök megjegyzése, vagy utasítása – vajon valóban jól tudom-e, nem kell-e valamin változtatni?
A realista tudja, korábbi tapasztalata, sikerei nem feltétlenül bizonyítékok rátermettségére, csak ajánlólevelek arra, hogy az adott munkahelyen is megállja majd a helyét. S ha képes folyamatosan bizonyítani, esélyt kap arra, hogy egy átszervezésnél, leépítésnél nem ő lesz az, aki elveszti állását.