Mindannyian elfoglaltak vagyunk. Sokszor olyannyira, hogy még arra sem érünk rá, hogy másokat meghallgassunk. Azonban a meghallgatás, az odafigyelés az egyetlen módja annak, hogy valaha is megismerjük és megértsük a párunk gondolatait és érzéseit. Az igazi odafigyelés időigényes és koncentrálást igényel
Sokan büszkék arra, hogy még akár tévézés vagy e-mail olvasás közben is képesek odafigyelni a párjukra. Egy férj a következőket mondta: "a feleségem egyre csak erősködik, hogy üljek le és hallgassam meg. Mikor ezt teszem, úgy érzem, mintha egy kényszerzubbonyban lennék, és csak az időmet pazarolnám."
Amikor mindent, amiben éppen benne vagy, félbeszakítasz, a párod szemébe nézel és teljes lényeddel odafigyelsz rá, akkor ezzel tulajdonképpen azt kommunikálod le őfelé, hogy "nekem te vagy a legfontosabb az életemben."
Ha viszont más dolgok közepette próbálsz meg odafigyelni, akkor azt kommunikálod le, hogy "te csak egy vagy életem sok - sok dolga közül." Az odafigyelés a szeretet egyik erőteljes kifejeződési formája
Soha nem fogsz tudni konfliktusokat megoldani, ha nem tanulsz meg igazán odafigyelni a másikra.
Sokan azt hiszik, hogy ők igazán odafigyelnek a másikra, miközben valójában a hallottakat a saját gondolatmenetük és elképzeléseik szerint "értékelik ki" magukban, ahelyett, hogy tényleg azt próbálnák "meghallani", hogy mi lehet a másikban, és/vagy csak a saját válaszukon törik a fejüket és csak arra a pillanatra várnak, hogy végre megszólalhassanak és elmondhassák a saját elképzeléseiket, érveiket, véleményüket. Vagy pedig egyszerűen csak arra várnak, hogy egy alkalmas pillanatban "visszavágjanak", bárminemű megértés, és odafigyelés nélkül.
Az odafigyelés azt jelenti, hogy a másik fél gondolatainak és érzelmeinek megértésére törekszem. Továbbá azt is, hogy megpróbálok a másik bőrébe bújni és az ő szemével nézni a világot.
Példaként álljon itt egy mondat, amivel el lehet kezdeni egy beszélgetést: "Igazán meg szeretném érteni, amit mondasz, mert tudom, hogy ez fontos neked."
Egy másik példa: Egy férfi elmesélte, hogy készített magának egy táblát, amire az volt ráírva, hogy "Én most egy "hallgató" vagyok". Amikor a felesége elkezdett beszélni, akkor ezt a táblát mindig a saját nyakába akasztotta, hogy emlékeztesse magát a "feladatára". A felesége csak mosolygott és azt mondta: "Bízok benne, hogy ez így is van." |
