A fenti mondatot Marion Woodman mondta miközben a perfekcionizmusról beszélt. És igaza van, tényleg könnyebb a tökéletességre törekedni, mint megbocsájtani magunknak azt, hogy nem vagyunk hibátlanok. A perfekcionizmus sokszor csak egy pótcselekvés, de mi is pontosan?
Próbáltál már idegen nyelven megszólalni mások előtt? Ha visszagondolsz az első próbálkozásaidra, akkor biztos van olyan emléked, hogy inkább nem mondtál semmit, vagy hosszasan gondolkoztál mielőtt megszólaltál volna, és megcsináltad fejben a mondatot, amit később kimondtál. Jó alaposan átgondoltad, nyelvtanilag kijavítottad, és amikor már hibátlan volt, akkor is azon szorongtál, hogy biztos jó legyen, megértsék és ne kerülj kellemetlen helyzetbe vele. A tökéletességre törekvés, vagy más néven a perfekcionizmus pontosan ilyen, csak annyi különbséggel, hogy magyarul kell beszélned.
Perfekcionizmus A perfekcionizmus nem más tehát, mint a tökéletességre törekvés. Ha jobban belegondolsz, ez egy teljesen értelmetlen dolog, hiszen eddig még senkinek sem sikerült elérni. Tökéletes ember nincs, csak olyan ember van, aki emberfeletti munkával képes az élet egyes területein a lehető legkevesebbet hibázni. Emögött a hibamentesség mögött viszont rengeteg munka van, állandó önellenőrzés és szorongás attól, hogy esetleg nem veszel észre valamit, hogy csak becsúszik egy hiba valahol. A perfekcionizmus abból a tévhitből táplálkozik, hogy mindig mindent jól kell csinálni, és ez az egyetlen elfogadható életcél. Nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz, mert mások kinevetnek vagy elítélnek a hátad mögött. Sajnos ezt a gondolkodást, már gyerekkorunkban megtanuljuk. Volt olyan ismerősőm, akinek nem írta alá az édesapja az ellenőrzőjét, csak ha 5-t hozott haza. Mi más ez, ha nem arra nevelése a gyereknek, hogy a hibázás elfogadhatatlan?
Halasztgatás, halogatás Ha a perfekcionizmus a gondolat, akkor a halasztgatás a cselekedet. Ha egész pontos akarok lenni, akkor a cselekedet hiánya. A tökéletességre törekvő ember nagyon sokszor ráérez arra, hogy nem tudja elérni a hibátlanságot. Ezt az érzést viszont nem tudja elviselni, elkezd szorongani. A szorongás érzete viszont nagyon kellemetlen, meg kell tőle szabadulni valahogy, ilyenkor jönnek a kibúvók arra, hogy miért nem lehet valamit megcsinálni. Egy nagyon egyszerű példa: meghívnak egy buliba, de nincs olyan ruhád, amiben az alkalomhoz illően fel tudnál öltözni és lehetőséged sincs keríteni egyet. Elkezdesz szorongani, hogy a többiek mit gondolnak majd rólad, ha nem nézel elég jól ki. Ha perfekcionista vagy, akkor nem vállalod föl, hogy egy kevésbé jó ruhában mész el és jól fogod érezni magad, hanem ehelyett gyorsan eldöntöd, hogy nem mész inkább. Valamilyen ál indokkal lemondod a részvételedet és ebben a pillanatban már meg is szűnt a szorongásod. A tökéletességre törekvő ember rendszeresen lemondja a programjait, vagy elhalasztja a határidőket, ha nem tud megfelelni a saját elvárásainak. Azt is mondhatnám, hogy a perfekcionizmus és a halogatás kéz a kézben járnak egymással.
A fától az erdőt A perfekcionizmus nem más, mint egy mentális csapda. Ez annyit jelent, hogy nagyon könnyű belecsúszni, és nem lehet kijönni belőle, még akkor sem, ha úgy érzed, hogy ez nem visz előre, nem ez a megoldás a problémáidra. Egyszer csak azon kapod magad, hogy ugyanazokat a köröket futod, ugyanazokat a hibákat követed el számolatlanul. A mentális csapdák eltakarják a valódi problémát, te pedig csak azt látod, hogy túl nagy elvárásokat támasztasz magaddal szemben és ezeknek nem tudsz megfelelni. Tévesen azt hiszed, hogy a feladat miatt érzett szorongást kell oldanod, valójában azonban nem erről van szó. Meg kell keresned az igazi problémát, azt, hogy nem fogadod el, hogy neked is lehetnek rossz tulajdonságaid, te is tévedhetsz. Nem engeded meg magadnak, hogy hibázz, és mindezt azért, mert ha hibáznál, akkor be kellene ismerned, hogy neked is vannak gyengeségeid! Ha elfogadod, hogy te is csinálhatsz rosszul valamit, akkor nem kell tökéletesnek lenned, hogy elfedd magad és mások előtt ezeket a hiányosságokat.
