Nőtípusok – a bennünk élő istennők
Dr.Valló Ágnes
A hagyományos felfogás szerint a "normális" nő az, aki megfelel az "átlagnak" - vagyis egy modellnek, egy olyan szerep-együttesnek, amit a társadalom aktuálisan a nőtől elvár. Valamennyien tudjuk azonban, hogy nő és nő között óriási különbségek vannak. Ami az egyik nő számára létfontosságú, annak a másik számára esetleg nincs, vagy alig van jelentősége.
A modern pszichológia hajnalán Freud - a pszichoanalízis atyja - egységes, de - a mai kor kívánalmaihoz képest - kissé sematikus nőképet vázol fel. Freud személetéből kiindulva minden nő, aki nem oldódik fel teljesen a hagyományos női szerepekben, az valamiképpen kóros, természetellenes, valamifajta "férfi komplexusban" szenved. Tanítványa - és későbbi ellenfele - C.G. Jung - már árnyalja a képet. Szerinte minden férfinak van női és minden nőnek férfi oldala. (Ezeket Jung animusnak és animának nevezi.) A női személyiséget Jung szerint is a befogadás, a táplálás vágya, a passzivitás jellemzi, míg a racionalitás, az objektív döntések meghozatalának képessége férfi-tulajdonságok. Jung azonban nem tekinti feltétlenül kórosnak az eszes, kompetens nőt, mindössze annyit állít, hogy erős aninusszal rendelkezik. Ugyancsak Jung vetette be a pszichológiába a kollektív tudattalan és az őstípus (archetípus) fogalmát.
Jean Shinoda Bolen amerikai pszichológusnő Jung őstípusaiból kiindulva - a görög-római mitológiához visszanyúlva - alakította ki azt a hét női alaptípust, amelyeket a továbbiakban tárgyalunk. Az őstípusokat - istennőket - Bolen három csoportra osztja. Az első csoportba a "szűz istennők" Artemisz, Athéné és Hesztia tartoznak. Közös jellemzőjük hogy megállnak a saját lábukon, önbecsülésük nem függ párkapcsolattól, külső elismeréstől. A második csoportot - melybe Héra, Deméter és Perszephoné tartoznak - Bolen "sebezhető" istennőknek nevezi. Közös bennük a függőség, a dependencia igénye, az, hogy önbecsülésük, identitásuk külső kapcsolataiktól függ. Éppen ezért sebezhetők: a legfontosabb kapcsolat megromlása vagy elvesztése teljes összeomláshoz vezethet. A harmadik csoportba egyetlen istennő, Aphrodité tartozik. Nem szűz - de nem is sebezhető, mindazonáltal mindkét csoporttal mutat rokon vonásokat.
Mielőtt a részletekre térnénk ki kell hangsúlyoznunk, hogy tiszta típusok nincsenek, vagy legalábbis rendkívül ritkák. Ugyanabban az asszonyban egyidőben több "istennő" is lakozik, ráadásul életünk folyamán - külső hatások és belső fejlődés eredményeként - változunk, ami azt is jelentheti, hogy más istennő veszi át a vezető szerepet.
Akkor mégis mi értelme van a tipizálásnak? Az istennőkről, őstípusoktól azért érdemes tudomást szereznünk, hogy segítségükkel jobban megértsük - és elfogadjuk - magunkat, kapcsolatainkat, szüleinkhez, gyermekeinkhez, de mindenekelőtt a férfiakhoz illetve munkánkhoz fűződő viszonyunkat.
Az istennők eredete
Ahhoz, hogy jobban megértsük az istennőket látnunk kell, honnan eredtek, milyen rokoni szálak fűzik össze őket. Ezért bevezetésként nagyon röviden áttekintjük a görög-római mitológia ősmítoszait.
Kezdetben semmi más nem létezett, mint a tátongó üresség a Káosz. Belőle keletkezett Gaia a Földanya, aki önmagából hívta elő Uránoszt az Eget. Házasságukból számtalan gyermek származott, százkarú szörnyek, félszemű óriások (küklopszok) és a titánok. Uránosz azonban sorra eltüntette vagy száműzte gyermekeit. Gaia végül összefogott legkisebb fiával Kronosszal (rómaiaknál Szaturnusz), aki anyjától kapott sarlóval lemetszette és a tengerbe hajította Uránosz nemzőszervét, majd testvérei a titánok segítségével megdöntötte apja uralmát.
Kronosz testvérét Rheát vette feleségül, aki hat gyermeket - három lányt és három fiút - szült neki. Ők az olimposzi istenek első generációja: Hesztia, Déméter, Héra, Hádész, Poszeidón és Zeusz. Kronosz azonban nem okult apja példájából. Attól tartott, hogy gyermekei letaszítják őt a trónról, ezért születésük pillanatában lenyelte őket anélkül, hogy akár egyetlen pillantást vetett volna rájuk. A végsőkig elkeseredett Rhea Zeusz helyett egy pólyába burkolt követ nyújtott át Kronosznak, és legkisebb fiát titokban nevelte fel egy rejtekhelyen. Felnövekedve Zeusz varázsszert adott be apjának, amelynek hatására sorra kiöklendezte elnyelt gyermekeit.
Zeusz végül testvérei segítségével hosszú küzdelem után legyőzte Kronoszt. A győzelem után a három fivér felosztotta egymás közt a világot: Zeusznak az ég, Poszeidónnak a tenger, Hádésznak az alvilág jutott. (A nőknek csak jelképek, fogalmak maradtak: Héra a házasság, Deméter a termékenység, Hesztia pedig a házi tűzhely istennője lett.) Zeusz lett a következő istengeneráció atyja, feleségétől Hérától csak két fiúgyermeke született, azonban számos kalandja révén (melyekben partnerei az istennők, titánlányok és földi királylányok közül kerültek ki) számtalan gyermeket nemzett.
A minket érdeklő archetipikus istennők közül hárman (Hesztia, Déméter és Héra) tehát az első olimposzi generáció tagjai, négy pedig - Artemisz, Athéne, Perszephoné és Aphrodíte Zeusz lánya. (Más mítoszok szerint Aphrodíté már Zeusz születése előtt élt: ott kelt ki a habokból, ahol Uránosz lemetszett nemzőszerve megtermékenyítette a tengert.)
Most, hogy eredetüket, családfájukat megismertük, nézzük meg mi jellemzi a női őstípusokat.
Istennők vetélkedése
A mindennapi életben meglehetősen ritka, hogy egy nő személyiségét egyetlen istennő határozza meg. Minden nőben több istennő lakozik. Az istennők voltaképpen személyiségünk részeit, legfontosabb vágyainkat. értékeinket jelképezik. Minden istennőnek vannak pozitív és negatív oldalai.
Azt remélem, hogy valamennyien felismerték a személyiségüket meghatározó 2-3 istennőt. A legfontosabb, amit ezután tehetünk, ha elfogadjuk őket. Ismerjük fel domináns istennőink a pozitív oldalait, támaszkodjunk képességeikre, de ismerjük fel, és amennyire tudjuk, küszöböljük ki a negatívakat. Arra is módunk van, hogy más istennőket is "megidézzünk", azaz fejlesszük személyiségünk eddig háttérbeszorult oldalait.
Ahhoz, hogy egy nő teljes életet éljen, képes legyen kreatív munkára, őszinte, mély szerelemre, elköteleződjön egy monogám kapcsolatban, átélje az anyaság minden kínját és örömét, és önnön lelkébe is betekintsen, minden istennőnek - kisebb nagyobb mértékben - szerepet kell kapnia az életében.
Az, hogy mely istennő éled föl egy nő lelkében, az számos tényezőtől függ. Öröklött személyiségvonások, hajlamok határozzák meg domináns istennőinket ők az egész életünkön át elkísérnek minket. Jelentős szerepet játszik ezen túl a család, a nevelés, a párkapcsolat, a választott hivatás, de váratlan események is előhívhatnak, felébreszthetnek egy szunnyadó istennőt. Nem elhanyagolható a belső fejlődés, illetve az életkor szerepe sem.
A fiatal lánynak a világ felfedezéséhez Artemiszre, az egyetemi, tanulmányok sikeres elvégzéséhez Athéné segítségére van szüksége. Az igaz szerelem átéléséhez Aphridíté, a hosszú távú elköteleződéshez Héra, a gyermekvállaláshoz Deméter előhívására van szükség. A változás korában, különösen, ha a nő egyedül marad, nem árt feléleszteni lelkünkben a befelé tekintő Hesztiát, vagy az örökifjú, a világra rácsodálkozni képes Perszephonét. Az istennők ugyanis - ha szükségünk van rájuk - meg is idézhetők.
Ahogy különbözők az erősségeik, minden őstípusnak más és más okoz gondot. Artemisz és Athéné számára a legnagyobb nehézséget az elköteleződés okozza. Nekik bátorságra van szükségük ahhoz, hogy vállalják: egy mély kapcsolatban esetleg sebezhetővé válnak. Hérának, Deméternek és Perszephonénak viszont az önállósághoz, igényeik vállalásához, kell nagy adag bátorság. Ahhoz, hogy kezükbe vegyék a kontrollt, és felelősséget vállaljanak önmagukért. Hesztiának nehezére esik kilépni a világ elé, Aphroditét pedig a hétköznapok megszokott egyhangúsága riasztja. Ahhoz, hogy túllépjenek saját árnyékukon egy másik istennő siethet a segítségükre.
Ha egy nő lelkében több istennő verseng a vezető szerepért, akkor azt kell eldöntenie, hogy az adott időpontban, életszakaszban melyiknek adja kezébe a jogart, vagyis kinek adja át az irányítást. Nagyon fontos azonban, hogy ismerje fel, és fogadja el igényeit, még akkor is, ha azok az adott pillanatban nem időszerűek. Ne fojtsa el vágyait, ne szorítsa teljesen háttérbe a másik istennőt. Inkább kérje meg, legyen türelemmel, és ígérje meg, hogy később, más életszakaszban, alkalmasabb időpontban majd ő is átveheti a vezető szerepet.
Valahányszor fontos döntés, válaszút előtt állunk, viszály támad a lelkünkben a domináns istennők között. És egyáltalán nem mindegy, ki és hogyan simítja el a viszályt. Sok nő hajlamos átengedni a döntést, és mások elvárásai szerint cselekszik. Legyünk főszereplők a saját életünkben! Legjobb, ha fontos döntéseink előtt, vagy akkor, ha nem vagyunk elégedettek az életünkkel, és úgy érezzük, változásra van szükségünk, egy kerekasztal-beszélgetésre hívjuk meg az istennőket - vagyis voltaképpen személyiségünk részeit, különböző, egymásnak gyakran ellentmondó - vágyainkat, igényeinket. Egységes, egészséges énünk (egonk) legyen a vitavezető. Fontos, hogy előítéletek, részrehajlás nélkül vezesse a vitát, amelyben minden istennő szót kaphat. Ha egyik vagy másik istennő veszi kezébe az irányítást, és maga alá gyűri az egész személyiséget, az szükségképpen egyoldalúsághoz, vágyaink, késztetéseink elnyomásához vezet. Ez pedig idővel megbosszulja magát, az elnyomott istennő esetleg testi panaszok szervi betegség formájában jelentkezik.
