Főoldal» Cikkek» Párkapcsolatok» Rejtélyes nők

Amiért a legtöbb zseniális férfi sikertelen a magánéletben*

Hallottunk már zsenikről, talán találkozhattunk is néhánnyal. Sokszor ezek az emberek annak ellenére, hogy korszakalkotó ötletekkel állnak elő és elődeiket meghazudtolják tehetségükkel, a szerelmi életük szempontjából igen csak siralmasan produkálnak. A legviccesebb és talán ironikusabb az egészben az, hogy ez gyakran még az olyan szakterületeken elismert nagy nevekre is igaz, akik konkrétan a lelki működések specialistái. Gondoljunk például Freudra, aki élete végén kijelentette, hogy egy kérdésre nem sikerült igazán választ kapnia, mégpedig arra, hogy mit is akar pontosan a nő.
 

Több okot is feltételezek ezen jelenség mögött.
Az első ilyen talán az, hogy a géniuszok megszokták azt, hogy alapvetően mindig igazuk van. Igazuk van az iskolában, sokszor akár politikai kérdésekben, vagy egyszerűen csak abban, hogy egy Mozart darabot hogyan lehet a lehető legízesebben megszólaltatni (zenei zsenik is léteznek). Ugyanakkor az emberi készségeknek egy másik sajátos oldalát képezi az érzelmi intelligencia, illetve az emberekkel való bánásmód, ami nem feltétlenül következik az előbbiekben említett vonásokból. Ebből adódik az a jelenség, mikor egy művész kibírhatatlan, képtelenség vele együtt dolgozni, vagy együtt élni. Hiszen borzasztó nehezen tudja beismerni és belátni azt, hogy bizony ezen életterületén más jellegű erényekre is szüksége lenne, amivel igen csak hadilábon áll (példának okáért azért, mert ezt esetlegesen el is hanyagolta, gondoljunk például olyan agytrösztökre, akik beleszerelmesedtek tevékenységükbe, de egy csomó más fontossággal bíró feladatot elhanyagoltak).
A zseniális emberek másik nagy csapdája talán az is, hogy hozzájuk képest az átlagember lassú. Például belekezd a mondanivalójába és mire már annak a felénél tart, hallgatósága azt sem tudja, hogy miről beszél. Egyrészt azért, mert a sémák irdatlan gyorsasággal peregnek a fejében, másrészt ez párosul egy olyan egyedi és újszerű látásmóddal is, ami környezetéből a megszokottságtól való eltérése miatt ellenreakciót, vagy szimplán csak értetlenséget vált ki. Ebből adódik az a klasszikus tehetetlen állapot, mikor valaki azt éli meg, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Ez egy párkapcsolatban hasonló magányt szül, egy elszigeteltséget, amiben szereplőnk sosem érzi igazán, hogy partnere bevonódott az ő világába és ott otthonosan érzi magát. Így nehezen alakul ki az az intimitáshoz szükséges légkör is, ami a szerelmes párok egyedülálló kincsét jelenti.
Itt van egy már egyébként említett ok, még pedig az, hogy a zsenik legtöbbször annyira elmerülnek saját tevékenységükbe, hogy szinte képtelenek azt különválasztani a magánéletüktől. Ekkor lehetünk tanúi annak, hogy festőművészünk a romantikus vacsora közben is kedvesét nézve ihletettségétől lázasan pingál egy papírra, vagy a pszichológus kolléga partnere és barátai minden mozzanatát és megnyilvánulását elemezni kezdi (ha nem is hangosan kimondva, de egy tudatos kontrollt gyakorolva magában, csendben mindenképp).
Ugyanakkor ne felejtsük azt se, hogy jóból nem adnak sokat. A nagy tehetség nagy kereszt is egyben. Rengeteg híres művész, tudós, feltaláló életrajzából derül ki az, hogy rendkívül komoly személyiségbeli problémákkal szenvedtek és küszködtek, amire tudományos bizonyíték nincs, de, ha belegondolunk az már önmagában egy személyiséget torzító erő lehet, hogy valaki úgy éli végig az egész életét, hogy igazán sehol se találja a helyét. És itt nem arra az esetre célzok, amikor az illető szociális alkalmazkodási problémákkal küzdd és képtelen beilleszkedni.
Hogy kik is valók igazán partnernek egy ilyen személyiségű ember mellé?
Először is rendkívül fontos, hogy múzsája tudjon lenni hősünknek, mert az ilyen típusú embereknek hatalmas igényük van az impulzusokra, amiből megszületik alkotásuk.
Emellett viszont elengedhetetlen egy igen csak elfogadó temperamentum is, ami géniuszunk kirohanásait, ötletáradatát, vagy esetleges kilengéseit tolerálni tudja, nem beszélve arról, hogy, ha nem is érti azokat, de magát nem tartja kevesebbnek amiatt, hogy tudja, partnere bizonyos értelemben többet kapott az élettől, mint ő. Ez akár csodálatban is megnyilvánulhat, bár talán ez tisztelet formájában kifizetődőbb, hiszen a zsenik gyakran tapasztalják azt egyébként is, hogy mindenki el van tőlük ájulva.
Ismerünk legendákat, amelyben óriási, elképedésre okot adó információk derültek ki, hogy nagy formátumú emberek sosem éltek igazán kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy aki ilyen, az nem is élhet.
Mindazonáltal nincs könnyű dolga az illetőnek.
 
 
Írta: Lázár Gergely
 
 
 
 
Kategória: Rejtélyes nők| Hozzáadta:: Hodildi(2013-06-25) W
Megtekintések száma: 119 | Címkék (kulcsszavak): csábítás, hódítás, tökéletes férfiak, rejtélyes nők | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2017