Főoldal» Cikkek» Érzelmek hullámhosszán» Düh-agresszivitás

Düh – félelem; nők - férfiak*

Van-e kiút?

… romboló és fájdalmas hatása van annak, ahogyan mostanáig bántunk az emócióinkkal. A kislányoknak a mai napig nem szabad hangosnak, dühösnek, szemtelennek vagy vadnak lenniük. Az ideális kislány aranyos, szófogadó, kedves, szép és tiszta. Ami a nőknél a düh, az a férfiaknál a félelem. Egy kisfiút sem szeretnek vagy értékelnek a félelme miatt. A fiúknak bátornak, erősnek és merésznek kell lenniük, mert akkor fogják szeretni a szülei.

A nők és a düh

A kislányoknak a mai napig nem szabad hangosnak, dühösnek, szemtelennek vagy vadnak

lenniük. Az ideális kislány aranyos, szófogadó, kedves, szép és tiszta. Ami nem felel meg ennek az ideálnak, azt szisztematikusan kiirtják kicsiből és nagyobból egyaránt – főként az édesanyjuk. Hiszen rajtuk is lefuttatták a háziasítási programot, és sohasem jöttek rá, hogy ez mit jelent az életük szempontjából. Egy dühös, hangos kislányt minden eszközzel el akarnak csendesíteni, szó szerint betömik a száját. Elég, ha elhangzik a fenyegetés „Egy dühös kislányra nem vagyunk kíváncsiak. Így nem szeretünk. Szégyelld magad!”, és a gyermek máris tudja, mi a helyes teendő.

Miért van olyan sok nőnek elzáródva a torok-csakrája? Miért van olyan sok nőnek vékony, kislányos hangja? Miért van olyan sok nőnek problémája a mandulájával, amelyet sok esetben műtéti úton el is távolíttatnak? Mert elszorították a torkukat, mert el kellett fojtaniuk magukban a dühöt, mert befelé kellett kiabálniuk, ahelyett, hogy szabad utat engedhettek volna a haragjuknak, vadságuknak és csalódottságuknak. Miért van az, hogy a nőknél sokkal gyakrabban fordul elő migrén, mint a férfiaknál? Mert a rendes kislányoknak szisztematikusan el kellet fojtaniuk a dühüket. Aki krónikusan elnyom olyan energiákat, mint az emóció, az szűkösséget, nyomást és feszültséget teremt a testében. A migrén nem más, mint krónikusan elfojtott emóció, főként düh.

A férfiak és a félelem

Ami a nőknél a düh, az a férfiaknál a félelem. Egy kisfiút sem szeretnek vagy értékelnek a félelme miatt. A fiúknak bátornak, erősnek és merésznek kell lenniük, mert akkor fogják szeretni a szülei. Egy indián a mai napig nem ismer fájdalmat. Figyeld meg a játékfilmekben bemutatott férfiképeket, és azonnal rájössz, milyennek kell lenniük a fiúknak: erősnek, határozottnak, öntudatosnak, lazának (azaz érzelmileg ridegnek), kőkeménynek, fegyelmezettnek, megfontoltnak, saját magával szemben keménynek, akit körülrajonganak a nők. Ha ma egy félős fiú odamegy a szüleihez, akkor ugyanazt a mondatot fogja hallani, amelyet az apja és a nagyapja is hallott: „Nem kell félned!” Ez a mondat jó szándékú, de a gyermeknek egy cseppet sem segít. Éppen ellenkezőleg. Azt mondja neki: Amikor félsz, egyáltalán nem vagy rendben. „Miért félsz? Nem kell félned!” Ha a gyermek felkészült és öntudatos lenne, azt válaszolná: „De már félek. Nem tudsz valami jobbat ajánlani a félelmemre?” Ilyen módon a kisfiúk hamar leszoknak arról, hogy kimutassák a félelmüket, vagy beszéljenek róluk. Megértik a szülők üzenetét, amely valójában így hangzik: „Mi magunk sem tudjuk, hogy mit kell kezdeni a félelemmel. Mi is lenyeltük. Neked is ezt kell tenned. Hiszen ezek a félelmek félelmet keltenek bennünk. A saját félelmeinkre emlékeztetnek bennünket. Ezzel problémát okozol nekünk, és ezt nem akarjuk.”

Így aztán a férfiak megtanulták elrejteni és elfojtani a félelmeiket. Megtanulták, hogyan utánozzák le a nagy show-t, hogy utánozzák az erőseket, és hogy kitartsanak. Ez természetesen csak bizonyos ideig működik. Hiszen a férfi minden elfojtott félelme a mai napig a csontjaiban rejtőzik, körbefonja a szívét, köztük a szomorúság is, amely akkor keletkezett, amikor gyermekkorában nem szerették a félelmével együtt. Ezért van az, hogy a férfiaknak a mai napig a „Vinnem kell valamire!” mottó határozza meg az életét, amely többnyire a munkából áll (hiszen a férfi itt bizonyíthatja be, mennyire értékes, ez határozza meg a legtöbb férfi). Elrejtik az érzéseiket (néhány kifakadástól eltekintve) és egészen addig kitartanak, amíg vagy megszakad a szívük és bypass műtétre van szükségük, vagy mély depresszióba zuhannak. Ha véleményed szerint eltúlzom a dolgot, figyeld meg újra alaposabban a környezetedben lévő férfiakat.

Amikor a szülők kételkednek a gyermekeikben

Hogyan lehetünk képesek másként kezelni gyermekeink érzelmeit, dühüket, félelmüket, szomorúságukat? Azt javaslom minden szülőnek és nagyszülőnek, hogy radikálisan változtassák meg az ezzel kapcsolatos gondolkodásmódjukat. Ha a gyermek ezen emóciók egyikét mutatja, akkor öleld át, és add neki a következő jelet: „Gyere ide a félelmeddel (dühöddel, szomorúságoddal) együtt. Neked is szabad félned. A félelem normális dolog, és nem kell elfutnod előle. Mesélj a félelmedről. Nézzük, hogy a tested melyik részében van. Érezzük együtt a félelmedet. Aztán majd meglátjuk, hogy mi történik. Néha egyébként anya és apa is fél, de ez egyáltalán nem baj.”

És ha egy kisfiú vagy kislány dühös, akkor erősen és szeretettel öleld át, és mondd azt neki: „Mutasd meg, mennyire vagy dühös. Mutasd meg, milyen erős vagy.” Birkózz egy kicsit a gyerekkel, ajánlj fel neki egy ellenpontot a dühével szemben, amelynek segítségével „ledolgozhatja”, és megszabadulhat az energiáitól. Változtasd vidám eseménnyé a helyzetet. Dicsérd meg a gyermekedet azért az erőért, amely benne és a dühében rejtőzik. A gyermekek azt akarják hallani, hogy minden rendben van velük, ha félelmet, dühöt vagy szomorúságot éreznek, és hogy ezekkel az érzésekkel együtt szeretik őket. Így azonban csak azok a szülők képesek reagálni, akik már maguk is elkezdték igenléssel érezni az érzéseiket, és már nem futamodnak meg előlük. Azok a szülők, akik erre még nem képesek, hajlamosak arra, hogy „problémásnak” nyilvánítsák a gyermeküket. Ha a probléma túlságosan naggyá válik, a gyermek kikerül a szülők irányítása alól, és végül elviszik egy pszichiáterhez, akitől elvárják, hogy „megjavítsa”, hogy rendbe tegye.

Szinte minden édesanya, aki pszichiáterként fordult hozzám, a következő kérdést tette fel: „Elvihetem magához a lányomat vagy a fiamat, mert ilyen és ilyen problémája van...” Én pedig mindegyiknek azt válaszoltam: „Nem, jöjjön el maga, mégpedig egyedül.” Ez az édesanya vagy édesapa minden egyes alkalommal rádöbbent a terápián, hogy: „Ezt a jelenséget, ezt a szimptómát én is produkálom, és pontosan ismerem.” A legtöbb szülő nincs ennek tudatában, habár sokan sejtik.  A félős, szomorú, dühös, lázadozó, rendetlen, lusta vagy dacos gyermekek azért mutatják ezeket az érzéseket és az ezekhez kapcsolódó magatartást, mert nincs más választásuk. És a szüleik helyett teszik. Mindazon dolgokat, amelyeket a szülők elfojtanak, háttérbe szorítanak, megtagadnak, és alapvetően elutasítanak, a gyermeknek egyértelműen meg kell mutatnia a közös lakás és a közös élet színpadán.

Bert Hellinger óta tudjuk, hogy minden család zárt rendszer. Amit az egyik oldalon elfojtunk, az a másik oldalon a felszínre fog törni.

Robert Betz: Lépj ki a régi cipődből!

Kategória: Düh-agresszivitás| Hozzáadta:: Hodildi(2014-08-16) W
Megtekintések száma: 131 | Címkék (kulcsszavak): gyereknevelés, nők, indulat, félelem, düh, férfiak | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2017