Főoldal» Cikkek» Érzelmek hullámhosszán» A múlt emlékei

Kísért a múlt
Meglátásom szerint életünket sokszor a múlt kísérti. Múltbéli tapasztalataink befolyásolhatják az életünket, miközben a jelen most vesz körül minket. A múlt eseményei és körülményei határozzák meg a mostani szemléletmódunkat, miközben ma már sem a szereplők nem ugyanazok, sem pedig a körülmények. Döntéseink során a múlt tapasztalásait vesszük alapul, a múlt körülményeit mérlegeljük. Nem nézünk szembe a jelenlegi helyzetünkkel, és becsapjuk önmagunkat.

Olykor például csalódunk a párkapcsolatban, egy adott emberben, majd későbbiek folyamán a párkapcsolatban ugyanezeket a csalódásokat látjuk, sőt várjuk, elvárjuk. Igazából akkor már mások a körülmények, mi is változunk, az új partner már nem lehet olyan, mint a régi csalódás, hisz mindannyian mások vagyunk. Hajlamosak vagyunk az új kapcsolatot a régi köntösben látni, pedig koránt sem biztos, hogy az. Ilyenkor hazudunk saját magunkat, és azzal, hogy nem vagyunk őszinték önmagunkkal, nem tudunk olyan döntéseket hozni, ami a jelenünkben a hasznunkra válhatna, hiszen nem a jelenünket mérlegeljük, hanem a múltunkat.

Ilyen legtöbbször akkor fordul elő velünk, ha fájdalom ért minket, és félelem van bennünk: mi van, ha újra megtörténik. A tudatosságunk segít át bennünket ezen a zökkenőn, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy választásainknak következményei vannak, és a következményekért pedig felelősséggel tartozunk. Például, ha a saját példámat nézem, akkor elmondhatom, hogy ha a fájdalmakkal teli gyermekkoromra még mindig fájó gondolataim lennének, akkor most a „család” fogalmával kapcsolatban csak negatív érzéseim lennének. Ma már tudom, hogy a szüleim döntésiért nem nekem kell a felelősséget vállalnom, viszont azért igen, hogy milyen nézőpontot választok a tapasztalataim vonatkozásában. Sokáig az önsajnálatot választottam, és az életem minden területére kihatott a szerencsétlenségem gondolata, aztán miután rájöttem, hogy közben felnőtt ember lettem, és a fájó emlékeim miatt nem élhetek tovább szerencsétlen emberként, és ezen én vagyok az egyetlen, aki változtatni tud. A szüleimnek meg tudtam bocsátani a sok fájdalmat, amit okoztak nekem, és szerintem ők is megbocsátották nekem, ha fájdalmat okoztam nekik, és a legfontosabb magamnak is meg tudtam bocsátani az önsajnálatba menekülés következményeit. Igen, az önsajnálatnak is vannak következményei, nem csak annak, ami miatt éppen sajnáljuk magunkat. Az önsajnálatba menekülési is egy választás, csak éppenséggel egy olyan választás, ami senki érdekét nem szolgálja, sem a sajátunkét sem pedig a környezetünkét.

Ha szembenézünk a múltunkból és hitünkből adódó félelmeinkkel, azok megszűnnek, eltűnnek.

Láthatjuk, hogy más embereknél máshogy is működnek dolgok, mint ahogy nálunk működnek, akkor miért ne működhetne nálunk is másképpen, amiben eddig nem éreztük jól magunkat? Valamit azok az emberek másképpen csinálnak mint mi, valamit tudnak, amit mi még nem. Ezeket a dolgokat kell megkeresni, és aki keres az talál is. Gond nélkül elhisszük, hogy valami sokkal könnyebb lehet másoknak, tehát lehetségesnek tartjuk az a valamit csak a másik ember életében, magunkat pedig gyakran megfosztjuk ezektől a tapasztalatoktól, nem tartjuk magunkat érdemesnek rá, alkalmasnak rá. Beletörődünk abba, hogy nekünk az a valami nem sikerülhet, egyszerűen próbálkozás, kitartás és állhatatosság nélkül lemondunk róla, de ennek nem kell így lennie. Sokszor látjuk, amint valakinek például minden sikerül az életében, elhisszük, hogy ez másnak lehetséges, de valamiért úgy vélekedünk, hogy nekünk ez nem lehetséges. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miért nem? Miért nem lehetséges ez nekünk, ami másnak lehetséges? Melyik az a meggyőződés az életünkben, amely megakadályoz minket az adott tapasztalat megélésében.

Az én esetemben az egyik nagy akadály az önmagamba vetett hitem iránt az a meggyőződés volt, hogy nekem semmi sem sikerülhet. Ezt hallottam mindig a szüleimtől. Sokszor bizonyítottam már magamnak ennek az ellenkezőjét is, de valahogy mindig azt súgta a kisördög a fülembe, hogy mi van, ha nem sikerül. Olykor még mindig megfordul ilyen a fejemben, ekkor válaszul egy új gondolatot fogalmazok meg: és mi van, ha mégis sikerül. Pedig az idők során már rég bebizonyítottam magamnak, hogy sokminden sikerül és sikerült nekem is, csakhogy itt is az alábbi működési el szerint többnyire a sikertelenségeimet vettem észre, "látom, ha hiszem" és nem "hiszem, ha látom". Eddig elért sikereimet valahogy észre sem vettem, pedig nap, mint nap az életem részei voltak, és mégsem vettem észre. Ma már tudom, mennyi minden van az életemben, amire büszke lehetek, amiben sikereket értem el. Az emberek nagy része ugyanígy van ezzel, nem veszi észre, mennyi minden van az életében, amit nagyon is jól csinál, mert nem hiszi el, hogy ő jó lehet valamiben. Ez egy olyan probléma, amin csakis önmagunk megismerése segíthet, mert meg kell ismernünk az értékeinket, tudnunk kell, mik az erősségeink, és a gyengeségeink. Ha szembenézünk a gyengeségeinkkel, akkor azokon utána már dolgozni tudunk, tudunk változtatni rajtuk. A gyengeségeink meghatározóak abban is, hogy milyen sikereket élhetünk el az életünkben, tehát érdemes időt szakítani erre, mert nagy szolgálatot tesz nekünk.

Önmagunk megismerése révén megtalálhatjuk azokat a meggyőződéseinket, melyek akadályoznak bennünket céljaink elérésében. Nagyon fontos önmagunk megismerése, mert ezáltal tudjuk egyre nagyszerűbbé varázsolni az életünket.

Jól jegyezzük meg, hogy a tapasztalatainkat a meggyőződéseink teremtik meg és nem fordítva. Olykor nem csak a fájdalom, a harag és a bánat érzése uralkodik el az emberen, ha emlékeit felidézi, hanem egy nagyon alantas érzés, gondolat is: a bosszúállás. Sok esetben pedig a bosszú nem is arra a személyre irányul, hanem egy vétlen emberre. Hajlamosak vagyunk általánosítani, miközben nem adunk esélyt magunknak mások megismerésére. Az egyik legáltalánosabb sztereotípia a nemek között feszülő ellentétek között fedezhető fel. Általánosítunk, és ezzel elvágjuk magunkat annak a lehetőségnek a megtapasztalásától, melyet valójában szeretnénk elérni.

Azért, mert az élet bármely területén csalódtunk valamiben, vagy valakiben, még nem szabad általánosítani. Ha általánosítunk, akkor az esélyeinket csökkentjük egy nagyon minimális szintre, amitől tehetetlennek érezzük magunkat az életben. És csak azért, mert valaki idiótán viselkedett velünk, az még nem mentség arra, hogy mi magunk is idiótán viselkedjünk.

A csalódásaink megtapasztalása csakis az elvárásaink miatt lehetségesek, így mondhatjuk, mi magunknak éppúgy köszönhetjük a csalódásunkat. Elvárásainkat viszont nem szabad leírni ezzel, ugyanis a jövőnkkel kapcsolatos pozitív elvárásaink előrébb viszik az életünket.

A bizalom fontos része az életünknek. Bíznunk kell abban, hogy nekünk bármi sikerülhet, a múltunktól és jelenünktől függetlenül is. Megtalálhatjuk álmaink párját, megtalálhatjuk álmaink munkahelyét, megtalálhatjuk a boldogságot, megtalálhatjuk a nyugalmat, megtalálhatjuk a lelki békénket és megtalálhatjuk önmagunkat.

A bizalom hiányával életünk bármely területén olyan korlátokat állítunk magunknak, melyek nem szolgálják érdekeinket, és céljainkat. Ezek a korlátok szintén meghatározzák gondolkodásmódunkat, meggyőződéseinket, melyekkel lehetőségeinket jelentősen csökkentjük. Olyan következtetéseket vonunk le, melyek gátolnak bennünket a kiteljesedésben. Ezért nagyon fontos, hogy minden helyzetet szeretettel közelítsünk meg, mert akkor nem állítunk magunknak értelmetlen korlátokat. Tapasztalatainkból tanulhatunk, vezérelve a szeretet által, amikor is megtanulunk megbocsátani is és elengedni is. Akkor nem kell cipelnünk tovább azokat a negatív érzéseket, melyek visszafogtak minket a boldogság felé vezető úton.

A legrosszabb, hogy a múlt csalódásainak következtében elveszíthetjük a bizalmunkat önmagunk felé, a többi ember felé, és összességében az egész világ felé. A bizalom pedig elengedhetetlen a boldogságunkhoz.

Valójában a félelem vezet minket a bizalmatlanság felé. Félünk önmagunktól, félünk a kudarctól, félünk a csalódásoktól, félünk az emberektől, félünk szeretni, és félünk önzetlennek lenni. Olyan sokminden van, amitől félünk, ami pedig a bizalmatlanság útjára vezet bennünket. Tudnunk kell bízni önmagunkban, a többi emberben, még akkor is, ha olykor fájdalmas tapasztalatokat is szerezhetünk.

Amikor az ember nem tud megbocsátani, akkor a bizalmatlanságba taszítja magát. Amikor meg tudja bocsátani önmaga és mások tévedéseit, akkor azzal új esélyt ad az életnek a bizalom megtapasztalására. Bizalmatlansággal, kételyekkel csupán a félelem uralkodik az életünkben. Bizalmatlansággal pedig magányba taszítjuk önmagunkat. Igen, mi magunk taszítjuk magányba önmagunkat. Bizalmatlanságunk végett hosszú távon nagyon nagy árat fizethetünk. A bizalmatlanság, ami mellett ugye mi magunk döntöttünk, egy olyan világ látszatát kelti, amiben például én magam nem szívesen élnék, és szerintem nagyon sokan még így vannak ezzel.

A magány megtapasztalása a mi saját választásunk. Tudom, mert átéltem, és volt idő, amikor én is így választottam. Ez az az időszak volt, amikor "engem senki sem szeretett", amikor "engem észre sem vett senki", amikor "nem éreztem, hogy bárkinek is fontos lennék", amikor úgy gondoltam "nagyon egyedül vagyok". És egészen addig magányos is voltam, amíg én magam nem döntöttem úgy, hogy ebből aztán elég, és szeretném, ha kedves vidám emberek vennének körül. Persze ezért nekem is tennem kellett, merthogy a szobámba az elhatározás után sem kopogtatott be senki, hogy: "Szia, megjöttem." Kerestem egy szimpatikus kávézót, ahová hetente párszor elmentem, eleinte egy újsággal, vagy egy könyvvel. Aztán megismertem az ott dolgozókat, akiket idővel nagyon megszerettem. Elmentem edzőterembe, ott szintén sok kedves emberrel találkoztam. Idővel pedig annyi embert megismertem, akik megszínesítették az életemet, hogy erre még gondolni sem mertem volna az elején, amikor elindultam. A kezdetek során beértem volna pár emberrel, akikkel olykor összefutok, aztán végül ennél sokkal többet kaptam az élettől.

A önbizalom, a bizalom új esélyt jelent. A megbocsátás esélyt teremt a bizalomra, a bizalom pedig új esélyt teremt az új/valami más megtapasztalására.

Korlátaink és blokkjaink feloldásának a kulcsa megbocsátás. Így indulhatunk tiszta lappal, bizalommal egy új élet felé, egy új világ felé, amiben boldogan élhetünk. A bizalom egy olyan pozitív elvárás, ami gyakorlatilag magával hozza annak a megtapasztalását.

Kategória: A múlt emlékei| Hozzáadta:: Hodildi(2013-08-21) W
Megtekintések száma: 515 | Címkék (kulcsszavak): csalódás, önmagunk megismerése, múlt, félelem | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2024