Meglátásom szerint életünket sokszor a múlt kísérti. Múltbéli tapasztalataink befolyásolhatják az életünket, miközben a jelen most vesz körül minket. A múlt eseményei és körülményei határozzák meg a mostani szemléletmódunkat, miközben ma már sem a szereplők nem ugyanazok, sem pedig a körülmények. Döntéseink során a múlt tapasztalásait vesszük alapul, a múlt körülményeit mérlegeljük. Nem nézünk szembe a jelenlegi helyzetünkkel, és becsapjuk önmagunkat.

Minden gyereket így vagy úgy, akaratuktól függetlenül megnyomorítanak a szülei - tartja a borúlátó mondás. Az kétségtelen, hogy sok gyermekkori sérelmet hordozunk lelkünkben - vajon valóban ezek felelősek életünk kudarcaiért?

Nem az ördög, nem a kocsonyás űrlény, hanem az Idő az ember legfőbb mumusa. Az idő folyton csak múlik, elszáll, rohan, siettet, az idő rabjai vagyunk, és állandóan egy ördögi szerkezetre figyelünk, amelynek mutatói könyörtelenül haladnak előre. Elszalasztott pillanat, lejárt határidő, eltékozolt ifjúság, régmúlt boldog idők, feláldozott élet, utolsó óra. Kifutunk az időből, fecséreljük az időt, raboljuk más idejét, vagy a mienkét rabolják és ezért nincs időnk semmire.
Az ember kitalálta az Időt és boldogtalan miatta. De nem a fizikai idő szenvedéseink igazi forrása, hanem a megélt idő jelentése.