Főoldal» Cikkek» Halál vonata» Gyász

Önértékelés és gyász
Mi köze van a súlyos veszteségnek, a gyásznak az önértékeléshez? Az önértékelés erőt ad, akkor is, ha a minket ért tragédiában nincs szerepünk, nem rajtunk múlott sem a bekövetkezte, sem az nem múlik rajtunk, hogy elkerüljük a csapást. Az múlik rajtunk, hogy a gyászban hogyan vagyunk képesek élni, és haladni. A magas önértékelésű ember a gyászból is könnyebben tud kijönni, eljutni az elfogadásig, és bizalommal élni az életét.
 

A pszichológia, és minden önfejlesztő könyv, minden spiritualitással foglalkozó könyv kiemelten foglalkozik az önértékeléssel, és azzal, hogy szeressük önmagunkat. Önértékelésünk, önmagunk szeretette a záloga az örömre való képességünknek, és a mások felé irányuló szeretetnek is. Egyik kedvencem, Virginia Satir generátorhoz hasonlítja az önértékelést, amely folyamatosan ellát bennünket energiával. Ha elégedettek vagyunk magunkkal, ha megbecsüljük, szeretjük magunkat, akkor energiánk növekszik. „Ha szeretem magamat, és jó érzéseim vannak önmagammal kapcsolatosan, akkor a méltóság, az őszinteség, az erő, szeretet és a realitás állapotában találkozom az élet kihívásaival. Ez az állapot nem más, mint a magas önértékelés.”
Ha valaki éppen ellenkezőleg, lebecsüli önmagát, akkor energiái szétforgácsolódnak. „Ha nem szeretem magam, akkor leértékelem, büntetem magam. Ilyenkor a félelem és tehetetlenség helyzetéből fogadom az életet, s olyan állapotot hozok létre, amelyben áldozatnak érzem magam, s e szerint is cselekszem. Vakon büntetem magam és másokat is. Felváltva hol szolgaian alázatos, hol zsarnoki leszek. Másokat tartok felelősnek azért, amit én teszek.”
V. Satir az egyéni és családi élet alapkövetelményeként tartja számon a kellő önértékelést. Sok kérdést érintő, terjedelmes könyvének – A család együttélésének művészete − a legfőbb üzenete, hogy mindig van rá remény, hogy az életünk megváltozzon, mert mindig képesek vagyunk új dolgokat tanulni. Az önértékelés növelhető, és mivel ez az alapja a jól létünknek, van remény arra, hogy megváltozzon az életünk. „Minden azon múlik, mennyire vagyunk állhatatosak abban, hogy a saját utunkat járjuk”
Visszatérve az energiára: tehát ha önértékelésünk magas, energiánk növekszik, ha alacsony, elszivárog. És kinek ne lenne nagyobb szüksége energiára, mint egy gyászolónak?
Egy barátnőm egész életében azzal küzdött, hogy őt nem lehet szeretni, hiszen az édesanyja sem szerette, sőt, senki úgy igazán. Javasoltam neki, hogy tegye ki a falra az íróasztala, vagy ágya fölé azt az önértékelési nyilatkozatot, amit V. Satir könyvéből másoltam ki. Azzal kezdje a napját, hogy elolvassa figyelmesen, ha teheti, akkor hangosan. Eléggé eltökélten csinálta, így ez az egyetlen gyakorlat is változást hozott az életébe. (V. Satir egy Celestial Arts plakáton találta ezt az önértékelési nyilatkozatot.)
Önértékelési nyilatkozat
Én én vagyok.
Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én. Ezért minden, amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntsem eredménye.
Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, mindazzal együtt, amit teszek; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem, azokkal a képekkel együtt, melyeket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok, kedves, durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk; és minden cselekedetem.
Fantáziáim, álmaim, reményeim, félelmeim az enyémek.
Győzelmeim és sikereim, kudarcaim és hibáim az enyémek.
Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos, saját magam legbensőségesebb barátja lehetek. Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom.
Tudom, hogy vannak vonásaim, amelyek megzavarnak, és vannak olyanok is, amelyeket nem ismerek. De amíg barátságos, szerető kapcsolatban vagyok magammal, bátran és bizakodva keresem az utat, hogy többet tudjak magamról.
Bármilyennek látszom, bármit mondok vagy teszek, bármit gondolok vagy érzek, az mind én vagyok. Hitelesen jelzik, milyen vagyok az adott pillanatban.
Később, mikor végiggondolom, milyen voltam, mit mondtam és mit tettem, hogyan gondolkodtam, és éreztem, néhány dologról kiderülhet, hogy nem volt helyénvaló. Ezeket el tudom hagyni, meg tudom tartani a megfelelő dolgokat, s az elhagyottak helyébe újat tudok találni.
Látok, hallok, érzek, gondolkodom, beszélek és cselekszem. Megvannak tehát az eszközeim, hogy életben maradjak, közel legyek másokhoz, alkossak, értelmet és rendet vigyek a világba.
Gazdája vagyok önmagamnak, ezért tervezni és építeni is tudom magamat.
Én én vagyok, s ez így van jól.
Ki lehet nyomtatni ezt a plakátot, és olvasgatni, ahogyan a barátnőm is tette − és én is teszem. A gyászban annyiféle érzés kevereg, hogy némelyiknek köze sincs magához a veszteséghez, csupán az hozta elő. Ilyen az elégtelenség érzés, az önmagunkkal, sorsunkkal, előmenetelünkkel, házasságunkkal, szüleinkkel való kapcsolattal, az önértékelési problémák. Felhangosodhatnak olyan problematikus területek, amik csendben meghúzták magukat, de ez nem azt jelenti, hogy ha most a hangjukat hallatják, az baj, éppen ellenkezőleg, lehet vele törődni, lehet orvosolni. A gyászunkkal való foglalkozás tehát nem csak azt jelenti, hogy kizárólag a szerettünk elvesztésének a fájdalmával foglalkozunk, hanem a gyászban megnyilvánuló mindenféle érzést érdemes megvizsgálni. Éppen azért hoz a gyász legtöbb esetben nagy önfejlődést, mivel annyi érzést megmozgat, annyi mindent feltár, megmutat.
Ez az önértékelési kérdés is éppen egy ilyen sarkalatos pont, ahol érdemes vizsgálódni.
Singer Magdolna
Kategória: Gyász| Hozzáadta:: Hodildi(2013-06-25) W
Megtekintések száma: 128 | Címkék (kulcsszavak): gyász, önértékelés | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2017