– Most haljunk meg! – javasolja az ovis Bálint lelkesen barátjának Zolinak, aki boldog hörgéssel terül el a homokban, és úgy tesz, mint aki alszik. – Jó, most már vége – vezényel a barátja, mire Zoli azonnal föltámad. Ez a játék nagyjából jellemzi, hogyan is képzeli el egy ovis kisgyerek a halált.

 

Ennél korábban, három éves kor előtt nem szoktak még a gyerekek az elmúláson gondolkozni, de tulajdonképpen még ilyenkor sem tartják „igazinak”. Játék az egész. A kicsik – mi mást tehetnének –, eddigi élettapasztalatukat hívják segítségül a megértésben, az pedig azt diktálja nekik, hogy minden él. Számukra nemcsak az élőlények mozognak és cselekszenek, hanem a házak, bútorok, kövek is, minden. Ebbe a világképbe nem fér bele az elmúlás, a 4-6 évesek szerint ez csak átmeneti lehet. A mozdulatlansággal és az eltűnéssel párosítják persze ők is a halált, de azt gondolják, hogy visszafordítható. Az illető csak alszik vagy elutazott, de majd felébred, és előbb-utóbb hazajön. Azért bizonyos szorongás elég gyakran tetten érhető, elkezd félni a kis gyerek az anya eltűnésétől, a nagyon korán kialakuló szeparációs félelemhez hasonlóan..
És eljő a kaszás…
Az elmúlás átértelmezése 5-8 éves kor körül történik meg. Ebben a korban még mindig az jellemző, hogy a halált mint visszafordítható folyamatot élik meg, de kötik valamilyen alakhoz. Mint a népmesékben, jön a kaszás vagy a csontváz, ördög, szellem, fekete csuklyában – a nagyobbacska gyerekek tehát a megszemélyesítést használják, akárcsak a mesékben. Megjelennek a kérdések: Ki az öreg? Te mikor fogsz meghalni? Miért halunk meg? stb. , és valamikor a 10. életév körül, ennek a második korszaknak a végén döbbennek rá a gyermekeink is mindarra, amit mindannyian tudunk, de nem veszünk tudomásul, hogy a halál végleges, nem visszavonható és mindenkire vonatkozik. Ilyenkor élik meg azt is, hogy saját szüleit is elveszthetik.

Miért divat a halál kamaszkorban?
11-12 éves korra tehető tehát, amikor létünk végességéről már tudással bírnak a kiskamaszok, és először jelenik meg a felnőttekre jellemző halálfélelem. Megfigyelhető, hogy a kamaszok elég sokat törődnek a halállal, ami részben divat is, sok dal szól az elmúlásról, és szinte minden korban bizsergető egy tinédzsernek fekete halálfejes ruhákat hordani, de a divaton kívül más oka is van. A halál veszteség, tárgyvesztés, és a serdülők éppen ebben vannak otthon. Pont most vesztik el gyerekkorukat és nyerik meg az egyébként nem feltétlenül vágyott felnőttkort. Amihez, bármennyire is tiltakozunk ellene, a halál tudomásul vétele és az elmúlás elfogadása is hozzátartozik