Valósághű információk és nyílt beszélgetés: a gyermeknek érdemes elmondani a halálesetet mindjárt akkor, amikor az bekövetkezett, nyíltan és világosan, a fejlődési szintjének megfelelő szavakkal. Jó elkerülni az absztrakt, valamint a túlságosan fogalmi és költői kifejezéseket. Mivel a gyermek gondolkodásmódja konkrét, nem szabad a halált pl. álomnak vagy utazásnak leírni. Egy kisgyermekben félelmet válthat ki aludni menni vagy elutazni, hogyha a halált ezekhez a fogalmakhoz társítja.

 

Egy családtag halálakor a gyermek biztonságérzete alapjaiban rendül meg, a kicsi zaklatottá válik és szeretne mások közelében lenni. Jó a gyermeket szóban is megerősíteni, hogy megvédjük és gondoskodunk róla. Ilyenkor ölbe is lehet venni, átölelni és folyamatosan fizikailag is mellette kell állni. Érdemes bátorítani, hogy beszéljen, kérdezzen a történtekről. Bár minden kérdésre nincs válasz, de érdemes tudatosítani, hogy a halálesettel kapcsolatos dolgokat közösen is végig lehet gondolni és beszélni. A gyerekek gyakran magukat hibáztatják a történtek miatt. Ezért is jó a dolgokat együtt átbeszélni a gyermekkel és egyértelművé tenni, hogy ami történt, annak ő semmi esetre sem lehet oka.
Idő és alkalom a gyász kezelésére: fontos, hogy a gyermeknek szabad legyen gyászolnia. Fontos, hogy tudja, a gyászát, szomorúságát kimutathatja és azzal nem egyedül kell megküzdenie. Beszélgetni persze csak akkor tudunk, amikor a gyerek éppen szeretné, de csípjük el ezeket a pillanatokat és ne hagyjuk válasz nélkül a kérdéseit.
Ne támassz a gyászoló gyermekkel szemben elvárásokat és ne kívánj meg tőle túl sokat pl. ilyen mondatokkal: „Most erősnek kell lenned”. Az ilyen elvárások meggátolhatják a gyermeket gyászának kifejezésében. Minden gyermek egyéni módon gyászol, a testvérek kifejezésmódjai lehetnek eltérők. Fontos, hogy elfogadjuk a különböző kifejezésmódokat és ne viszonyítgassuk azokat.
A gyermek számára természetes, hogy a maga sajátos eszközeivel oldja a veszteségét: játszással, rajzolással, festéssel, történeteken és mesefigurákon, valamint zenén és mozgáson keresztül. Fontos, hogy a felnőtt elismerje, elfogadja a gyászoló gyermek játékait, rajzait és gondolatait, ugyanis a gyermek ezeken keresztül dolgozza fel a halált.
A gyászolás a gyermeknél is időt és energiát vesz igénybe. Ahogy nő a gyermek, a veszteséget is újraértékeli újabb és újabb fejlődési szintjének megfelelően. Fontos hát, hogy a felnőttek készen legyenek arra, hogy a dolgot a gyermekkel még hosszú idő elteltével is újra meg újra átbeszéljék.
A hétköznapi rutinok biztonságérzetet adnak: a gyászoló gyermek biztonságérzetét megerősíti, ha a hétköznapi rutinok változatlanul megmaradnak és a mindennapi élet a lehetőség szerint normálisan zajlik. A gyermek életét érintő fölösleges változásokat érdemes elkerülni, az esetleges változásokat viszont előre mondjuk el a gyermeknek. A családi szabályokat és a gyermek számára állított korlátokat érdemes megtartani, de a túlaggódás sem tesz jót, erre is figyelni kell.
A családban történt halálesetről tájékoztassuk az óvodát, illetve iskolát, mielőtt még a gyermek az eseményeket követően visszatér oda. Érdemes a családnak egyeztetni az óvónőkkel és a pedagógusokkal, hogy mit és hogyan mondjanak el az esetről a gyermek társainak. A tragédia közzététele a felnőtt felelőssége. Ugyanakkor a felnőtt közvetítheti a csoport számára a gyászoló gyermek kívánságát a hozzá való megfelelő viszonyulásról és azt, hogy hogyan hathat a gyász a gyermekre. Az óvoda és az iskola pedagógusainak feladata továbbá, hogy tájékoztassa a gyermek családjában történt halálesetről mindazokat, akik még a gyermekkel foglalkoznak vagy akárcsak érintkeznek. Célszerű meg is állapodni egy a család és az óvoda, illetve iskola közötti rendszeres és a szokottnál sűrűbb kapcsolattartásról.
Függetlenül a gyásztól a gyermeknek joga gondtalan és örömteli gyermekéletet élni. Biztatni, bátorítani kell őt a normális életvitelre, például különfoglalkozásainak és hobbijainak folytatására, valamint baráti kapcsolatainak fenntartására.
Bátorítás az érzések kifejezésére és kezelésére: a gyász a gyermekben különféle érzéseket ébreszt. Nem tudja, hogy a különféle érzések hozzátartoznak a gyászhoz és teljesen természetesek. A gyermeknek fontos hallania arról, hogy megengedett érzés még a harag is. A felnőtt segíthet az érzések tudatosításában, kifejezésében és kezelésében. A gyermek számára minta a felnőtt gyászhordozása. A magunk gyászát és az abból fakadó érzéseket ki lehet fejezni és meg lehet osztani a gyermekkel.
A gyermek félelmeit komolyan kell venni és a gyermekkel együtt kell kezelni. Beszélhet bűntudatáról is, világossá kell azonban tenni számára, hogy az ő tettei és gondolatai nem lehettek hatással a halálesetre.
A halál a gyermeknél is gyakran hoz elő az élet alapkérdéseivel kapcsolatos gondolatokat. A felnőtt megoszthatja a gyermekkel a halálról kialakított saját életszemléletét. Ugyanakkor elmondhatja, hogy az emberek e téren többféleképpen vélekednek. A gyermek saját vigaszt nyújtó vélekedéséhez tisztelettel kell viszonyulni. Ha saját életszemléletünk keresztyéni, a gyermeket vigasztalhatjuk azzal, hogy a mennyországban jó lenni és szerettünkkel egyszer majd újból találkozunk.
Segíts a gyermeknek a veszteséget valóságossá tenni és emlékezni Helyes, ha a gyerek részt vesz a különböző gyászszertartásokon, úgymint az elhunyt búcsúztatásán, temetésén és a megemlékezéseken. Ezek az események segítenek megérteni, hogy mit jelent a halál, ugyanakkor megakadályozzák a különböző fantáziálások és félelmek kialakulását. A különböző szertartások révén a gyerek is lehetőséget kap a történteket érzelmi szinten is feldolgozni és az egészet hozzátartozókkal megosztani. Ezekre az alkalmakra előre gondosan fel kell készíteni a gyermeket, mondjuk el, hogy mi fog történni és gondoskodjunk arról, hogy mindig legyen mellette egy biztonságot adó, közeli felnőtt.
Ha a gyermek akarja, megnézheti a halottat. Ezt megelőzően azonban érdemes elmondani, milyen a halott, milyen helyen van, hogyan búcsúzhat el tőle stb. A búcsúzásra és annak utólagos átbeszélésére elegendő időt kell szánni. Részt vehet a gyermek a temetés megtervezésében is, például virágok, énekek vagy versek kiválasztásában.
Jó megoldás lehet, ha saját emlékalkalmakat alakítunk ki a gyermekkel együtt és különféle konkrét gyászkifejezési módokat is kitalálunk. Lehet az elhunyt közeli hozzátartozóra fényképek nézegetésével és közös emlékek megosztásával emlékezni. Az emlékeket össze is lehet gyűjteni egy külön erre szánt könyvbe vagy dobozba. Fontos, hogy az elhunyt ott maradjon a hétköznapi beszélgetésekben.
Gondoskodás a magunk egészségéről: a gyászoló gyermek látványa fájdalmas és megrázó, különösen, amikor magunk is szeretett közeli hozzátartozónkat vesztettük el. A gyász mellett ugyanakkor megmaradnak a hétköznapi és munkahelyi elvárások is. Gondolni kelli arra, hogy a magunk hogylétéről való gondoskodás a gyermek egészségét is szolgálja. Hagyni kell időt saját gyászunkra is. Sem saját magunktól, sem a gyermektől nem érdemes túl gyorsan és túl sokat várni. A hozzátartozók által felkínált segítséget el kell fogadni, és át kell gondolni azt is hogy mire van szükségünk. Lehet ez háztartási segítség, a munkaidő lerövidítése és a sorstársi támogató közösség. Szükség esetén bátran lehet kérni szaksegítséget is.
Haláleset után a gyerekek gyakran nagyon aggódnak az életben marad hozzátartozó egészsége miatt. Érdemes a gyermeknek elmondani, hogy a felnőttnek is vannak támogatói, akiktől a felnőtt segítséget kap, így a gyermeknek nem szükséges a szülő hogylétének gondját magára vennie.
Források:
Dyregrov: A gyermek gyásza; Dyregrov & Raundalen: A gyászoló gyermek és az iskola; Erkkilä-Holmberg és mások: Gyászoló gyermekkel; Holm & Turunen: Az én gyászom; Poijula: A gyermek és a válság; Laimio: Együtt a gyászt könnyebb hordozni.
Sirpa Mynttinen – Suomen nuoret lesket ry (Fiatal Özvegyek Egyesülete, Finnország)
Finnből fordította: Albert Éva