– Most haljunk meg! – javasolja az ovis Bálint lelkesen barátjának Zolinak, aki boldog hörgéssel terül el a homokban, és úgy tesz, mint aki alszik. – Jó, most már vége – vezényel a barátja, mire Zoli azonnal föltámad. Ez a játék nagyjából jellemzi, hogyan is képzeli el egy ovis kisgyerek a halált

Ismerősök, barátok, családtagok – különösen, ha közeli – elvesztése mindenki számára tragédia, szenvedés, hosszadalmas lelki – kognitív feldolgozást igénylő folyamat. A felnőttek számára estenként bejárt utak, segítségek adódnak.
Gyászolnak-e a gyermekek, és ha igen, vajon hogyan? Azonos-e a gyermeki és a felnőtt „gyászmunkája”? Hogyan, ki és mikor segíthet?

Valósághű információk és nyílt beszélgetés: a gyermeknek érdemes elmondani a halálesetet mindjárt akkor, amikor az bekövetkezett, nyíltan és világosan, a fejlődési szintjének megfelelő szavakkal. Jó elkerülni az absztrakt, valamint a túlságosan fogalmi és költői kifejezéseket. Mivel a gyermek gondolkodásmódja konkrét, nem szabad a halált pl. álomnak vagy utazásnak leírni. Egy kisgyermekben félelmet válthat ki aludni menni vagy elutazni, hogyha a halált ezekhez a fogalmakhoz társítja

Egy ismerős családban középkorú szülők vesztették el kamasz gyermeküket. A negyven éves apa az anyával ellentétben, teljesen bezárkózott. Nem beszélt fájdalmairól, amikor találkoztunk, néha még meg is kért bennünket arra, hogy ne beszéljünk a történetükről, azt mondta, majd amikor fontos lesz, akkor úgyis megered a nyelve. Nem így történt, egyre több falat húzott maga köré, sőt erre próbálta ösztökélni az egész családot is, az anyát és a másik két gyermeket

Az emberek nagy többsége tényleg szeretne segíteni, együtt érez, és sajnálja, hogy a másikat hatalmas veszteség érte. Csak éppen ezt nem tudják kommunikálni. Sokan zavarukban úgy döntenek, hogy inkább nem mondanak semmit, ami elég rossz döntés. Számtalan faramuci és tragikomikus helyzet alakulhat ki, amit gyakran végül a gyászoló old meg

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. A veszteség jelentheti egy párkapcsolat megszakadását, munka elvesztését, nyugdíjba vonulást, költözést, de a legintenzívebb érzelmeket kiváltó esemény szeretteink halála. Ilyenkor szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát veszítjük el.Több modell létezik a gyász folyamatának szakaszolására, de a gyász mindig egyéni. Legjellemzőbb vonásai: szomatikus distressz, belefeledkezés a halott emlékképébe, bűntudat, ellenséges reakciók, viselkedésminták elvesztése

Mi köze van a súlyos veszteségnek, a gyásznak az önértékeléshez? Az önértékelés erőt ad, akkor is, ha a minket ért tragédiában nincs szerepünk, nem rajtunk múlott sem a bekövetkezte, sem az nem múlik rajtunk, hogy elkerüljük a csapást. Az múlik rajtunk, hogy a gyászban hogyan vagyunk képesek élni, és haladni. A magas önértékelésű ember a gyászból is könnyebben tud kijönni, eljutni az elfogadásig, és bizalommal élni az életét.

Néha úgy érzem, hogy meg fogok bolondulni... Pszichiátriai értelemben nem lehet belebolondulni. Bár a gyász egyik előidézője lehet különböző pszichés zavaroknak (pl. alkoholizmusnak, pánikbetegségnek, hypochondriának, stb.), szkizofrénné válni nem lehet tőle

Minél több tisztázatlan dolog maradt az elhunyttal való kapcsolatban, annál nagyobb a bűntudat, amivel meg kell birkóznunk. Ez akkor is érvényes, ha nem nyílt lehetőség a búcsúzásra vagy a közös problémák megbeszélésére.