“A világmindenség semmit sem adhat a markodba, amíg olyan dolgokat szorongatsz, amiktől meg kellene szabadulnod.” (Randy Gage)
A világban semmi sem állandó, minden változik és minden mulandó. Az évkör, a természet körforgása is erre tanít minket, ha figyelünk és befogadjuk üzeneteit.
A régi kor embere tudatában volt ennek, rendelkezett azzal a bölcsességgel, mely az Élet folyamatos megújulásához szükséges volt számára. Az archaikus közösségekben nem is volt ennyi betegség, stressz, hiszen az emberek erős közösségekben éltek és részei voltak a természetnek. Mindkettő megtartó erővel és egészséges lelkülettel, életszemlélettel vértezte fel őket.
Tudták, hogy az Élet része az elengedés. Elengedés, mely tiszta teret teremt az Újnak. Ahol nincs szabad tér, oda nem tud beáramolni semmi, ami változást, fejlődést hozhat.
Ezekhez a korai időkhöz képest rengeteget fejlődött a világ sok szempontból, de ez a fejlődés egyfajta hanyatlással is együtt járt. Eltávolodtunk a természettől.
Ma már a legtöbben nem merjük rábízni magunkat az Élet természetes áramlására, melynek a be- és kilégzés, a befogadás és elengedés, a születés és halál természetes részei.
Az évkör (a természet körforgásának köre) ezen időszaka (november 1.-től) a kelta hagyományok szerint a „Banya”, a Bölcs Öregasszony ideje. A régi magyar hagyományok az „Enyészet havának” nevezik az Ősz utolsó hónapját.
Az év körére való hangolódás célja, hogy összehangoljuk tudatos szinten testünket és környezetünk változásait, segítve azt, hogy az erőnkben, középpontunkban, az Élet áramában maradjunk.
A múlt elengedése kulcsfontosságú a lelki békénk szempontjából, és fontos ahhoz, hogy a jelent a maga valóságában és lehetőségeivel együtt éljük át.
Először el kell fogadnunk, hogy az a valami, ami fontos volt nekünk egykor, mára elmúlt vagy erejét vesztette.
Természetes folyamat, hogy időnként el kell búcsúznunk emberektől, tárgyaktól, életkörülményektől, hiszen ahogy személyiségünkben változunk, úgy természetes, ha ez kívül is megnyilvánul, az említett dolgok is velünk változnak. Különben belső változásaink nem lesznek tartósak és mélyek!
A múltból cipelt fájdalmak, neheztelések és visszahúzó kapcsolatok megakadályozzák, hogy a jelen pillanatot a maga tisztaságában éljük át, hiszen mindent a fájdalmainkon, negatív hiedelmeinken át látunk és tapasztalunk. Ezzel azt érjük el, hogy újra és újra megteremtjük ezeket a fájdalmas helyzeteket és kapcsolatokat, vagyis rabságban tartjuk saját magunkat.
Egészségünk, nyugalmunk tekintetében az elengedés a továbblépés, pozitív változásaink és belső fejlődésünk alapja.
Az elmúlás, a halál a modern emberben legtöbbször félelmet kelt, rettegést. A halálfélelem, az “élet elvesztésétől való félelem” zsigeri szintről, erőteljesen hat ránk. Minden egyéb félelmünknek ez az alapja. A fél-elem a teljesség érzés hiányáról, az elkülönültségről szól.
A legnagyobb félelmet talán szeretteink, emberi kapcsolataink elengedése jelenti.
Fáj elengedni a szeretteinket, üresség és nagy hiány marad utána.
De mi is hiányzik ilyenkor igazán?
Valóban az az ember hiányzik, aki elment vagy inkább önmagunknak az a része, aki az Ő halálával vagy távozásával szintén vele távozik??
Mindenki hat ránk, a kapcsolatok interakcióiban különböző módokon nyilvánulunk meg, különböző képességeink, illetve erősségeink/gyengeségeink öltenek látható és tapasztalható formát.
A szeretett személy elvesztése önkéntelenül belső változásra, egy részünk elengedésére késztet minket.
Van, hogy fájdalmas emlékeket cipelünk magunkkal ezekből a kapcsolatokból, mert képtelenek vagyunk megbocsájtani a másiknak és önmagunknak is. Minden szerelemben, barátságban, családi kötődésben adunk és kapunk, megélünk pozitív és nehéz helyzeteket, melyek mind-mind az Élet részei. (a teljesség része, hogy mindkét oldalt tapasztaljuk)
A legtöbbet azzal adunk magunknak, ha felvállaljuk a felelősséget tapasztalásainkért és meg tudjuk bocsájtani és tanulni tudunk a „rosszból”. A kellemes, pozitív emlékek pedig erősíthetik önbecsülésünket, életörömünket.
Elengedni és megbocsájtani azt is jelenti, hogy nem mérgezzük magunkat tovább és engedélyt adunk magunknak a továbblépéshez, egy boldogabb jövő megteremtéséhez.
Az elengedés és tisztulás folyamatában az én személyes életemben nagy áldást jelent a Ho'oponopono módszere, mely egy nagyon egyszerű ősi hawaii technika, amellyel meg tudunk tisztulni a bennünk lévő negatív gondolatoktól, érzésektől, emlékektől.
A módszer a problémákat nem nehézségnek, hanem feladatoknak tekinti, amelyek azért jönnek elő, hogy lehetőséget teremtsenek arra, hogy a szeretet szemével lássuk a világot és felvállaljuk a felelősséget életünkért és mindenért, ami megjelenik benne.
Számomra mindig nagy ereje van ennek az egyszerű módszernek, és minél többet gyakorlom, annál nagyobb elfogadást és szeretetet tudok megélni az életemben.
A módszer 4 mondatra épül, melynek egyszerűségében nagy gyógyító erő rejlik:
„Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm. Szeretlek.”
A gyakorlat lényege, hogy ezen mondatok ismételgetésével és átélésével felvállaljuk a felelősséget azért a helyzetért, érzésért, ami megjelent az életünkben, tudva azt, hogy minden, amit tapasztalunk az a mi teremtésünk és dolgunk van vele. Megbocsájtást kérünk és adunk magunknak, kifejezzük hálánkat és visszafogadjuk a szívünkbe, szeretetünkbe azt a részünket, aki az adott helyzetet teremtette.
Ezzel megbocsájtunk és elengedjük a múltat, begyógyítjuk a sebeket és a figyelmünket a szereteten tartjuk.
(a módszerről bővebben: http://hooponopono.eliveport.com/?modul=oldal&tartalom=704850 vagy http://bagdibella.hu/rovat/blog/hooponopono)
Érdemes Bagdi Bella dalát is hallgatni erről, mert tapasztalatom szerint nagyon fel tudja erősíteni a folyamatot: http://www.youtube.com/watch?v=kfTK60VE3sI
„A megbocsájtás azt jelenti: elengedni a múltat.”
Azt már régóta tudjuk, hogy a pozitív lelki és gondolati hozzáállás az élethez egészségvédő hatású, teremtő erejű. A keleti tanítások és a modern nyugati kutatások is megerősítik, hogy aminek több figyelmet adunk, az erősödik az életünkben.
Te mit választasz?
A megbocsájtás és a szeretet kinyitja a szívet, örömet szül. Míg a ragaszkodás és a félelem bezár, merevséget és betegséget hoz.
Aki örömben él, felfigyel az élet apró örömeire, felszabadul, észreveszi a lehetőségeket és lehetségessé válik számára a boldog élet.
Aki félelemben él, gyakran nem látja az örömeit, figyelme a kilátástalanságra, a szűk-ségre, a betegségre és a kérlelhetetlen sorsra irányul.
A jó hír, hogy mindig választhatunk, hogy minek adunk nagyobb energiát, hogyan értékeljük a körülöttünk zajló eseményeket.
Ha rendszeresen nagytakarítást végzünk az otthonunkban és kidobáljuk a megunt, elhasználódott tárgyainkat, ahogy a sejtjeink is folyamatosan kicserélődnek, akkor miért nem tesszük ugyanezt gátló hiedelmeinkkel, kapcsolatainkkal, félelmeinkkel is?
Biztos Te is tapasztaltad már életedben azt a keleti bölcsességet, hogy engedj el mindent, amire vágysz és akkor százszoros erővel tér vissza!
Mi kell ehhez?
Szerintem elsősorban bizalom és hit, abban, hogy az Univerzum (vagy Isten, magasabb Tudatosság, stb.) támogat, másrészt a kontrollkényszer elengedése, hogy a dolgok úgy érkezhessenek meg hozzánk, ahogy az a legjobb nekünk.
Ahogy így ősszel nézem a gyönyörű sárguló, vöröslő fákat, ahogy a levelek folyamatosan elengedik az „águkat”, csodálom és nagyra becsülöm azt a bizalmat, ahogy elengedik eddigi formájukat és visszatérnek az anyaföldbe. Odaadják magukat a mindent mozgató nagyobb erőnek és tudják, hogy tavasszal megújult erővel és formában indulnak az újabb, nagy kalandra! :-)
Úgy látom, hogy egyre sürgetőbbé válik, a világ és az egyének életében, hogy mindenki az ÖRÖMET és a SZERETETET válassza, mely a kiteljesedett, egyensúlyban lévő, bőséget és boldogságot adó létezés alapja.
Sok sikert kívánok hozzá, nagy szeretettel! |
