Főoldal» Cikkek» Emberi kapcsolatok» Emberi kapcsolatok

Emberi kapcsolatok
Milyen gyorsan is alkotunk véleményt egy-egy emberről, s jutunk velük kapcsolatban ilyen-olyan következtetésre! Az egós elmét elégedettség tölti el, amikor címkét ragaszthat egy másik emberi lényre, hogy így fogalmi identitást adjon neki, amikor kinyilvánítja fölötte igaznak vélt ítéletét...
Minden emberi lényt arra kondicionáltak, hogy ilyen­-olyan módon gondolkozzon és viselkedjen. A kondicionáltság jellegét részben a gének, részben pedig a gyermekkori élmények és a kulturális környezet határozza meg.
Ők nem valódi önmaguk, csupán azoknak tűnnek. Ha valaki fölött ítélkezel, akkor összetéveszted az illetőt jellemző, kondicionált elmemintákat a valódi lényével. Ennek megtétele önmagában is egy mélyen kon­dicionált és tudattalan minta. Fogalmi identitást adsz az illetőnek, és ez a hamis identitás nemcsak a számára válik börtönné, hanem a te számodra is.
Az ítélkezéssel való felhagyás nem jelenti, hogy nem látnád, mit tesz. Csupán azt jelenti, hogy fölismered: viselkedése a kondicionáltság egy formája, s azt akként látod és akként fogadod. Nem konstruálsz abból egy identitást az illető számára.
Ez mindkettőtöket felszabadít a kondicionáltsággal, a formával, az elmével való azonosulás alól. A kap­csolataidat ettől kezdve már nem az ego irányítja.
Amíg életedet az ego irányítja, addig gondolataid, érzelmeid és cselekedeteid zöme vágyból vagy félelemből fakad. A kapcsolataidban ezért vagy akarsz va­lamit a másiktól, vagy félsz tőle.
Amit akarsz, az lehet: élvezet vagy anyagi haszon; el­ismerés; dicséret vagy figyelem; én-tudatodnak összehasonlításon alapuló megerősítése, mert megállapíthatod, hogy te több vagy, többed van vagy többet tudsz, mint ők. Félni pedig attól félsz, hogy az említetteknek esetleg épp az ellenkezője igaz, ami csökkentené önértékelésedet.
Amikor a jelen pillanatot helyezed figyelmed középpontjába - ahelyett, hogy egy célhoz vezető folyamat eszközeként használnád azt -, akkor túllépsz az egón és azon a tudattalan kényszeren, hogy az embereket valamilyen végcél elérésének eszközeként használd. A végcél: önmagad mások árán történő megerősí­tése.
Amikor a legteljesebb figyelmedet adod annak, akivel éppen együtt vagy, akkor a kapcsolatból kive­szed a múltat és a jövőt - leszámítva azon eseteket, amikor gyakorlati okok miatt azokra szükség van. Amikor mindenkivel teljesen jelenlevő vagy, akivel csak találkozol, akkor már nem használod azt a fogalmi identitást, amit a számukra alkottál - a te értelmezésedet arról, hogy ők kicsodák és mit tettek a múltban -, és képes vagy a vágy és a félelem egós műveletei nélkül interakcióba lépni másokkal. A kulcs: a figyelem, az éber nyugalom.
Milyen csodálatos is túllépni kapcsolataidban az akaráson és a félelmen!
A szeretet semmit sem akar, és semmitől sem fél.
Ha az ő múltja a te múltad lenne, az ő fájdalma a te fájdalmad, s az ő tudatossági szintje a te tudatossági szinted, akkor pontosan úgy gondolkoznál és cselekednél, mint ő. Ennek felismerése szüli meg a megbocsátást, az együttérzést, a lelki békét.
Az ego nem szereti hallani ezt, mert ha nem tud többé reagáló és önelégült lenni, veszít erejéből.
Amint nemes vendégként fogadsz mindenkit, aki csak a most terébe belép; amint minden egyes em­bernek megengeded, hogy olyan legyen, amilyen; elkezdenek változni.
Ahhoz, hogy egy másik ember lényegét megismerd, semmit sem kell tudnod róla, tehát nem kell ismerned a múltját, a történelmét, a történetét. Összekeverjük a valakiről vagy valamiről való tudást a mélyebb tudással, ami már nem fogalmi jellegű. Valakiről vagy valamiről tudni, illetve valóban tudni: két teljesen különböző dolog. Az első a formával törődik, míg a második a forma nélkülivel. Az egyik gondolatok révén történik, a másik a csend révén.
A valakiről vagy valamiről való tudás gyakorlati célok szempontjából hasznos. Ilyen vonatkozásban nem tudunk meglenni nélküle. Amikor azonban a kapcsolatokban ez az üzemmód játssza a főszerepet, akkor már korlátozó, sőt romboló hatásúvá válik. A gondolatok és a fogalmak mesterséges gátat emelnek, az emberi lényeket elválasztják egymástól. Emberi interakcióid az esetben már nem a Létben gyökereznek, hanem elmealapúvá válnak. Fogalmi gátak nélkül a szeretet minden emberi interakcióban természetes módon van jelen.
A legtöbb emberi interakció a szavak cseréjére korlátozódik - a gondolat birodalmára. Létfontosságú némi csendet vinni a kapcsolataidba, különösen a szorosabb kapcsolataidba.
Egyetlen kapcsolat sem virágozhat a tágasság érzése nélkül, amit pedig a csend teremt meg. Meditáljatok, vagy töltsetek valamennyi időt együtt a természet­ben! Ha sétáltok, autóval utaztok vagy otthon tartóz­kodtok, szokjátok meg, hogy olykor csendben ma­radtok! A csendet nem lehet és nem kell megteremteni. Csupán légy fogékony a csendre, ami eleve ott van, csak rendszerint elfedi a mentális zaj!
Ha hiányzik a tágas csend, akkor kettőtök viszonyát az elme fogja uralni, és a kapcsolatot hamarosan problémák és konfliktusok jellemezhetik. Csend ese­tén azonban a kapcsolatban bármi szabadon meg­jelenhet.
A másik módja annak, hogy csendet vigyünk a kap­csolatba: a valódi figyelés. Amikor valóban odafi­gyelsz valakire, akkor megjelenik a csend dimenziója, és az a kapcsolatotok egyik alapelemévé válik. Az igazi odafigyelés azonban ritka képesség. A legtöbb ember figyelmének zömét általában a saját gondol­kodása köti le. A legjobb esetben értékelik a szavaidat, vagy fölkészülnek a következő adag mondandójukra. Rosszabb esetben egyáltalán nem figyelnek rád, teljesen elvesznek saját gondolataikban.
A valódi figyelés sokkal több, mint meghallás. A valódi figyelés az éber figyelem megjelenése, ami a jelenlétnek azon tere, amelyben a szavak fogadtatnak. A szavak ekkor már másodlagossá válnak. Je­lentőségteljesek lehetnek, vagy esetleg nincs értelmük. Maga a figyelés aktusa - a figyelés közben megteremtődő tudatos jelenlét - sokkal fontosabb, mint az, amire figyelsz. E tér az, amelyben a fogalmi gondolkodás egymástól elválasztó gátja nélkül találkozhatsz végre a másik emberrel: a tudatosság egyesítő tere. Ekkor a másik ember többé már nem „másik". Ebben a térben egyetlen tudatként, egyetlen tudatosságként egyesültök.
Gyakran tapasztalsz-e ismétlődő drámát a hozzád közelállókkal való kapcsolatodban? Kiváltanak-e a viszonylag jelentéktelen nézeteltérések is haragos vitákat és fájdalmas, érzelmi sérüléseket?
Ezen jelenség gyökerénél az alapvető egós minták húzódnak meg: az az igény, hogy neked legyen iga­zad - és persze, hogy a másiknak ne -, vagyis a mentális állásponttal való azonosulás. Ott van továbbá az ego azon igénye, hogy időnként konfliktusba kerülhessen valakivel vagy valamivel, annak érdekében, hogy erősítse az „én" és a „másik" közti különbség, az elkülönülés érzetét, ami nélkül az ego nem tudna életben maradni.
Továbbá: ott található az a múltban felhalmozódott fájdalom, amit - ahogy minden ember - belül te is magaddal cipelsz.
Ez részben a személyes múltadból származik, részben az emberiség kollektív fájdalma, ami messzi, messzi időkbe nyúlik vissza. Ez a „fájdalomtest" olyan energiamező benned, ami időnként átveszi fölötted az irányítást, mert további érzelmi fájdalmat kell megtapasztalnia ahhoz, hogy táplálja és újra feltöltse magát. Megpróbálja kontrollálni a gondolkodásodat, igyekszik erősen negatívvá tenni azt. Imádja a negatív gondolataidat, mert azokkal harmonizál, s így belőlük tud táplálkozni. Továbbá: a hozzád közel állókból negatív érzelmi reakciókat fog kiprovokálni, különösen a partneredből, hogy táplálkozhasson az azt követő ,;drámából" és érzelmi sérülésből.
Hogyan szabadíthatod meg magadat ettől a mélyen benned rejlő, tudattalan fájdalommal való azonosulástól, ami oly sok nyomorúságot okoz az életedben?
Ébredj létének tudatára! Vedd észre, hogy az nem a te valódi önmagad! Vedd észre, hogy az valójában a múlt fájdalma! Figyeld meg, ahogy fölbukkan a part­neredben vagy önmagadban! Amikor megszakad a vele való, tudattalan azonosulásod, amikor képes vagy azt megfigyelni magadban, akkor többé már nem táplálod, s az fokozatosan elveszti energiatöltését.
Az emberi interakció lehet pokol. Ám nagyszerű spirituális gyakorlat is.
Amikor ránézel egy másik emberi lényre, és mély szeretetet érzel iránta, vagy amikor a természet gyönyörén merengsz, és bensődben valami intenzíven reagál rá, akkor egy pillanatra hunyd be a szemed, és érezd magadban annak a szeretetnek vagy szépségnek a lényegét, ami elválaszthatatlan tőled, mert az a valódi természeted! A külső forma csak átmeneti visszatükröződése annak, aki te belül vagy, ami a lényeged. Ezért nem hagyhat el soha a szeretet és a szépség, míg a külső formák idővel mind elhagynak.
Mi a kapcsolatod a tárgyak világával, azzal a számtalan dologgal, ami körülvesz, és amit naponta kezelsz? A székkel, amin ülsz, a tollal, az autóval, a csészével? Azok csupán valami végcél eszközei számodra, vagy ráébredsz-e időnként - nem számít, milyen rövid időre is - a létezésük, a létük tudatára? Azzal, hogy észreveszed őket, és a figyelmedet nekik szenteled.
Amikor erősen kötődsz tárgyakhoz, amikor arra használod őket, hogy a saját magad és a mások szerinti értékedet növeld velük, akkor a tárgyi dolgokra fordított figyelmed könnyen átveheti az egész életed fölötti irányítást. Ha tárgyakkal azonosítod önmagadat, akkor nem azért értékeled őket, amik, hanem bennük valójában önmagadat keresed.
Ha egy tárgyat önmagáért becsülsz, ha mentális projekció nélkül tudod értékelni annak lényét, akkor képtelen vagy nem hálát érezni a létezéséért. Még azt is érezheted, hogy az a tárgy valójában nem élettelen, csupán az érzékszervek számára tűnik annak. A fizikusok a megmondhatói, hogy molekuláris szinten minden tárgy valójában lüktető energiamező. A dolgok birodalmának ego mentes értékelése révén a téged körülvevő világ oly módon megelevenedik, ami az elme számára teljesen fölfoghatatlan.
Ha találkozol valakivel, bármily rövid időre is, értékeled-e lényét azzal, hogy a teljes figyelmedet szen­teled neki? Vagy holmi végeredmény elérésének eszközévé redukálod őt, puszta funkcióvá vagy szereppé?
Milyen a kapcsolatod a nagy élelmiszerüzlet kasszájánál ülő hölggyel, a parkoló őrrel, a szerelővel, az „ügyféllel"?
Elég egy pillanatnyi figyelem. Ahogy rájuk nézel, vagy ahogy figyelsz rájuk, abban éber csend van - talán csak 2-3 másodpercre, talán hosszabb időre. Ez elegendő ahhoz, hogy valami valódibb jelenjen meg, mint azok a szerepek, amelyeket játszunk, s amelyekkel azonosulunk. Minden szerep része annak a kondicionált tudatosságnak, ami az emberi elme. Ami a figyelés cselekedete révén jelenik meg, az a kondi­cionálatlan. Az, aki a neved és a formád mögött valójában és lényegében vagy. Ekkor már nem csupán egy forgatókönyvet jelenítesz meg. Ekkor már valódi vagy. Amikor ez a dimenzió előemelkedik belőled, akkor az a másik emberből is előhozza ugyanezt.
Végső soron persze, nem is létezik „másik", s így valójában mindig önmagaddal találkozol.

Ekhart Tolle: Emberi kapcsolatok
Kategória: Emberi kapcsolatok| Hozzáadta:: Hodildi(2013-05-26) W
Megtekintések száma: 40 | Címkék (kulcsszavak): Ekhart Tolle, Ego, emberi kapcsolatok | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
 
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
 
   
Copyright MyCorp © 2017