Lehet pár ember, akiknek köszönhetóen születhetett pár valójában hamis célod. Ezeket könnyen felismerheted ha elõször mindig felteszed magadnak a kérdést, hogy tényleg én Te akarood-e az adott célt ténylegesen elérni, őszintén vágysz-e rá szíved szerint, vagy csupán a következő hatások valamelyike: pl. szülõk, barátok, tanárok, reklámok, média, stb bármi más.
Érdemes elgondolkodnod azon, milyen érzéseket szeretnél érezni de fõleg, hogy HOL, HOGYAN, MIKOR, KIVEL, MEDDIG és MIÉRT. Gondold át a teljes áhított jövõd. Korlátok nélkül fantáziálj, mert tudod, hogy bármi lehetséges..! Tehát MI AZ, amit TÉNYLEG TE AKARSZ?

Céljaink eléréséhez elengedhetetlen a Vágy, hit és elvárás hármasság.

Van-e kiút?… romboló és fájdalmas hatása van annak, ahogyan mostanáig bántunk az emócióinkkal. A kislányoknak a mai napig nem szabad hangosnak, dühösnek, szemtelennek vagy vadnak lenniük. Az ideális kislány aranyos, szófogadó, kedves, szép és tiszta. Ami a nőknél a düh, az a férfiaknál a félelem. Egy kisfiút sem szeretnek vagy értékelnek a félelme miatt. A fiúknak bátornak, erősnek és merésznek kell lenniük, mert akkor fogják szeretni a szülei.

A passzív-agresszív viselkedés legfontosabb jellemzője a rejtett ellenségesség. Az agresszió, az ellenséges érzések nem kerülnek nyíltan kifejezésre, emberünk olyan, mint aki eleget akar tenni a társak igényeinek, kéréseinek, de valójában negatív, passzívan ellenáll. És mindenért, ami felhúzza, bosszút áll. Álcázottat, kicsinyeset. A munkatárs, aki a határidő lejárta után sem nem küldi át az ön munkájához elengedhetetlen anyagokat, az asszony, aki ehetetlenre borsozza a későn hazaérő férj vacsoráját, a pasi, aki megígéri, hogy kicseréli a villanykörtét, de aztán hetekre elfeledkezik róla. Persze mindannyian viselkedünk néha így. A passzív-agresszió is csak egy stratégia a sok közül, amivel a nehéz helyzeteket kezelni próbáljuk, de akadnak olyanok, akiknek ez állandó jellemzőjükké válik, alkalmazzák az élet minden területén, a munkán át a párkapcsolatig.

Az alattomosság, a képmutatás és az önzés viszont a teremtés koronájára is jellemző, megfűszerezve egy kis irigységgel még, illetve, talán ez állhat a háttérben. Hihetetlen, mire képes az ember ezen érzelmektől elvakítva.Miért él ennyi ember kétszínűségben és másokra irigykedve? Mikor alakulnak ki az emberben ezek a tulajdonságok?  Vagy eredetileg is a személyiségük részei? Ha úgy érezzük, nekünk kevesebb van, akkor irigykedünk? Önbecsülésünk sérül ekkor? Kevesebbnek érezzük magunkat, mint más?  Miért mondunk mást, mint amit érzünk?Alapvetően a kétszínűség hátterében a gyávaság áll, inkább hazudunk, csak ne kelljen szembenézni a következménnyel, vagyis a másik reakciójával. Nem kritizáljuk, nehogy kritikát kapjunk, mert azt az egónk nem viseli el.

A túlérzékeny ember időnként olyan dolgokon is rágódik, amelyeken mások nagyvonalúan átsiklanak. Felmérések szerint napjainkban a lakosság 15-20 százaléka túl érzékenyen reagál külső és belső ingerekre: zajra, szagokra, fájdalomra, akár saját emlékeikre.

Sokszor mondjuk, valakiről, hogy másokat manipulál. Tudjuk egyáltalán, mit jelent ez? Miből vehetjük észre, ha valaki manipulálni akar? Mindenki azt csinálja, aki befolyásol bennünket? Hogyan védekezhetünk ellene? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy mi is megtegyük másokkal? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ pszichológus szakértőnkkel, Fekete Zitával

Az elengedés bölcsessége A modern élet a feszes, ránctalan bőr, a hófehér hibátlan fogak, a kifogástalan test, a tökéletes fiatalság varázsának hódol és nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el a fiatalságon túlit: az érett, felnőtt természetet. Vajon hogyan nőhetünk fel, hogyan lehetünk egészségesek, ha nem tudunk elengedni, nem tudunk hátra tekinteni és méltó módon vállalni az öregedéssel, az elmúlással, a változásokkal járó kihívásokat?

Önmagunk feltétel nélküli szeretete és elfogadása több szempontból is nagyon fontos dolog, mégis sokaknak okoz problémát a megvalósítása. Hiszen jól belénk nevelték azt, hogy mindig törekedjünk a jobbra, többre, és soha ne elégedjünk meg magunkkal. Nos, szerintem a kutya itt van elásva! Valahogy az is belénk van programozva, hogy önmagunk elfogadása = megelégedés önmagunkkal. Márpedig ha elégedettek vagyunk magunkkal, akkor hogyan is ösztönözhetnénk magunkat a fejlodésre? A gondolatmenet hibás, de menjünk csak tovább. Ezek szerint amíg nem vagyunk tökéletesek, addig nem fogadhatjuk el magunkat.

Mostani témánk a bűntudat. Gyanítom, hogy mindannyian hordozunk belőle valamennyit. Bár azt fontosnak tartom, hogy tudatosítsuk magunkban ha nem cselekedtünk helyesen egy bizonyos szituációban, de nem kell azzal "vezekelnünk", hogy hónapokig-évekig rosszul érezzük magunkat miatta. A bűntudat ugyanúgy rengeteg energiánkat emészti fel, mint a harag vagy a sértettség. Ha ez az energia felszabadul, azt szervezetünk regenerálására tudjuk fordítani. Azzal, hogy hordozzuk magunkkal a bűntudatot, azoknak sem segítünk, akiknek ártottunk. Mi tart hát vissza attól, hogy elengedjük?

Egyre nagyobb teret kap a lélekgyógyászat az orvoslásban. A test és a lélek kapcsolata sokkal erősebb, mint azt gondolnánk. Pedig azt már Freud is mondta: az elfojtott tartalmak utat keresnek, hogy a felszínre törjenek. Ekkor a test tünetei beszélnek helyettünk.

Ahhoz, hogy megtaláld az életcélod, először is rá kell jönnöd arra, hogy mit szeretsz a legjobban. Ha ez megvan, kész vagy arra, hogy ezzel megváltoztasd a világot. Az életcélod nem az, amit csinálsz, hanem az, amitől jól érzed magad közben, ami felvillanyoz és boldoggá tesz. Olvass tovább, hogy elkezdhesd az utadat, talán pont az egyik ötletünkre van szükséged ahhoz, hogy céljaid világossá váljanak előtted.